Belföld

Tarlós elképzelhetőnek tartja, hogy le kell majd állítani a metrót

Nagy élmény az, ha valaki a saját hazájában próféta tud lenni, mondta Tarlós István az Origónak adott interjújában. A főpolgármester a hármas metró felújításáról azt nyilatkozta, voltak vitái a saját politikai közösségén belül. Ő szerinte kezdettől fogva a legbiztonságosabb megoldást támogatta. Hozzátette,

az viszont már biztos, hogy a beruházás csúszik – egyelőre nem lehet tudni pontosan, hogy mennyit. Azért nem tudom megmondani, mert még azt sem tudjuk, hogy milyen buszokkal szállítják majd az embereket, ha elkezdődik a metrófelújítás.

Tarlós elmondta, megérti a kormány álláspontját, de neki az a feladata, hogy a várossal törődjön. Ha most elkezdődne a felújítás szerinte már 2019 július végére járnának a felújított metrók.

Állítja, ezek nem új, hanem felújított kocsik lesznek,

vannak benne régi alkatrészek.

Elképzelhetőnek tartja, hogy 2019 körül valamennyi időre le kell majd állítani a metrót:

szerencsétlen dolog lenne, ha 4-5-6 hónap késés miatt hónapokra le kellene állítani a metrót. Nagyon remélem hogy nem következik be.

A felújítás alatt 150 metrópótló busz közlekedik majd.

A Római-parti védműről Tarlós azt mondja, a tiltakozások ellenére, az a parton lesz,

már azon sem szívesen vitázom, hogy hány fát kell kivágni, mert higgye el, hogy nem ez a döntő.

A taxis-Uber csatáról azt nyilatkozta, az állami ügy, de úgy látja a taxisoknak ebben van valami igazságuk.

Az állam szerinte a fővárosnak a 2015 évi agglomerációs költségekkel a mai napig tartozik, ez 12 és fél milliárd forint, erről vitáznak a nemzetgazdasági miniszterrel.

A kerékpárosokból az aranyosságot hiányolja, a főpolgármester megszámolta a Károly körút és a Gerlóczy utca sarkán, hogy 10 kerékpárosból 8 átment a piroson.

Az a kettő, aki nem ment át, nő volt,

mondta Tarlós.

A Lánchíd, az Alagút és a Blaha Lujza tér felújítás még ebben az évben megvalósul, nyilatkozta a főpolgármester.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik