Belföld

Deteki állatkínzás – Vádat emeltek az alpolgármester fia ellen

Vádat emelt az ügyészség a deteki állatkínzás ügyében. Ketten állnak bíróság elé hamarosan. A kamasszal szemben – aki agyonverte a kiskutyát – javítóintézetbe küldenék, társával szemben pedig – aki mindent felvett – felfüggesztett börtönbüntetést indítványoztak.

Mint ismert, a deteki alpolgármester fiáról egy felvétel kezdett terjedni az interneten januárban, amelyen az látható, hogy egy „kinyírlak!” felkiáltás után baseballütővel halálra egy kölyökkutyát. Társa mindent felvett. Mindez 2015. júliusában történt, a felvételt később valaki elküldte a rendőrségnek. A fiú nem tagadta tettét, de azzal védekezett, az ebet elütve találták az út mentén, ám a felvételen látszik, hogy életben volt. De más magyarázat is akadt. A Bors januárban arról írt egy tavaly júliusi Facebook-bejegyzésre nyilatkozva, hogy a fiú bosszúból ölthette meg a kiskutyát.A profilt törölték, de a lap szerint a fiatalember szó szerint a következőket írta:

Én nem vagyok büszke, mert egy kutya sem tud visszaütni, se semmi… de mikor a 3 éves unokaöcsédet szét harapgálta, főleg, úgy, hogy meg volt veszve a kutya meg minden baja volt, akkor nálam is betelt a pohár, ezt azoknak mond, akik kihajingálják a kutyát az utcára..mert ez a kutya se az enyém volt, kóbor kutyák…

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség szerdán részleteket közölt a támadásról. A vádirat szerint a fiatalok az ominózus napon kerékpárral indultak el Detekre Beretről. A sérült kiskutya az út melletti árokban feküdt, nehezen mozgott, de nem volt életveszélyben. Eldöntötték, hogy agyonverik, ezért a közeli kis hídhoz vitték, be a nádasba, hogy ne láthassa senki, hogy mit csinálnak.

“Egyértelmű volt, hogy nem segíteni akarnak az állaton, hanem el akarják pusztítani” – olvasható az ügyészség tájékoztatásában.

A 16 éves kamasz a patakparton felvett egy 120 centiméter hosszú, négy centiméter átmérőjű szerszámnyelet, majd odaadta cinkosának a mobilját, vegye fel, ahogy agyonveri az állatot. A vád szerint két kézzel fogta a botot, majd nagy erővel kétszer megütötte a mindössze öt kilogrammos kutyát. Az első ütés után az állat súlyos koponyasérült szenvedett. A második  csapás  sem ölte meg, de ezután már nem tudott mozogni.

” Mivel nem szenvedett el azonnali halált okozó  sérülést, így elpusztulásáig tudata és fájdalomérzete megmaradt. Szükségtelen fájdalom és szenvedés mellett pusztult el”

A fiatalokat állatkínzás bűntettével vádolják.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik