Belföld

A megalázott 14 éves lányt okolta a debreceni bíró

Szerinte az öt fiút, akik a lányt zaklatták, a kamaszos kíváncsiság motiválta.

Jogerős ítéletet hozott a Debreceni Ítélőtábla annak az öt fiatalkorúnak az ügyében, akik szexuálisan zaklattak egy 14 éves lányt, a több mint egy órán át tartó erőszakoskodást videóra vették, és azt több helyen megosztották. Az elsőfokú ítéletben mindegyik fiatal letöltendő börtönbüntetést kapott, a keddi jogerős ítéletben azonban az összes vádlottnak felfüggesztettre enyhítették az ítéletét.

Az öt elkövető jól ismerte egymást, barátok voltak. Egyikük szüleinek lakásában találkoztak, ahová felhívták 14 éves lány ismerősüket. A lány körülbelül másfél deci vodkát ivott, amitől akaratnyilvánításra képtelen állapotba került. Ezt kihasználva a fiúk levetkőztették, fogdosták és más, megszégyenítő dolgokat műveltek vele. Az erről készült képeket többeknek elküldték, a lány számára csak azután vált egyértelművé, hogy mi történt, amikor a felvételekről tudomást szerzett.

A jogerős ítélet szerint az elkövetőket 14-22 hónap szabadságvesztésre ítélték, 2 vagy 3 év próbaidőre felfüggesztve. Az indoklásban a bíró enyhítő körülményként hivatkozott a sértett meggondolatlan magatartására, és azt is mondta:

kamaszos kíváncsiság, barátok közötti felvágás

motiválta a fiúkat. Szerinte az is fontos szempont volt, hogy a fiatalok rendezett családi háttérrel és határozott jövőképpel rendelkeznek. Az elkövetőket azzal bocsátotta el, hogy az ítéletet „tekintsék utolsó figyelmeztetésnek”. (Index)

Nemrég a NANE és a Patent Egyesület szakmai rendezvényén volt szó a bíróságokon tapasztalható áldozathibáztatásról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik