Belföld

Tömegek mondtak fel a Zsolnaynál

A Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. százharminc alkalmazottja mondott fel azonnali hatállyal a vállalatnál kedd reggel. Az érintettek “egy emberként” jöttek át a százszázalékos önkormányzati tulajdonú Ledina Kerámia Kft.-hez, hogy ott munkaviszonyt létesítsenek – hangsúlyozta Szabó Iván, aki hozzátette: a szerződéskötések tartanak. Szabó Iván felhívta a figyelmet arra, hogy a Zsolnay minden egykori munkavállalójával szerződést kötnek, kivételt azon vezetők képeznek, akik korábban “kompromittálták magukat”.

A pécsi közgyűlés Ledina Kerámia Kft. néven céget hozott létre, hogy a Zsolnay – szerintük elkerülhetetlen – felszámolása esetén továbbvigyék a másfél évszázados gyár működését. Az ügyvéd az MTI-nek úgy fogalmazott:

a manufaktúra munkavállalóinak most lett elegük az elszenvedett megaláztatásokból és csak az önkormányzatban, illetve az általa létrehozott cég nyújtotta tartós védelmében bíznak.

Szabó Iván megjegyezte, a Ledina Kerámia Kft. (LK) általános jogutódlással veszi át a manufaktúra egykori dolgozóit annak ellenére, hogy ez nem lett volna kötelezettsége, ezt azonban a pécsi önkormányzat vállalta.

Így, akik például 25 évet dolgoztak a porcelánmanufaktúránál, az időszakot a Ledinánál létesített munkaviszonyukba beleszámítják

– magyarázta. Hozzátette, a manufaktúránál határozatlan időre szóló munkaszerződéssel alkalmazott dolgozókkal a Ledina szintén határozatlan időre szóló kontraktust köt.

Nem túl esélyes a hitel visszafizetése

Páva Zsolt (Fidesz-KDNP) Pécs polgármestere a témában tartott keddi sajtótájékoztatón elmondta, “szándékunktól és aktív cselekvésünktől függetlenül” jött létre az a helyzet, amely miatt az önkormányzat korábban megalapította a Ledina Kerámia Kft.-t. Kifejtette, a Zsolnay felmondott dolgozói a munkafeltételekre és a megromlott belső morálra hivatkozva jelentkeznek át tömegesen a Ledinába.

Kijelentette: a dolgozók őrzik Zsolnay örökségét,

ők mindig becsülettel, elhivatottan dolgoztak azért, hogy Zsolnay Vilmos öröksége még hosszú évtizedeken keresztül vigye a város jó hírét.

A polgármester leszögezte:

bármi legyen is a jövő útja, Pécs érdekeit, szándékait és elvárásait nem lehet kicselezni.

Szabó Iván a sajtóeseményen közölte, amennyiben az LK dolgozói ellen bármilyen eljárás indít a porcelánmanufaktúra, annak költségeit a önkormányzati cég magára vállalja. Mint mondta, a Zsolnay részéről feljelentések megtételét, illetve pereket várnak, de mindennek állnak elébe,

mivel úgy gondoljuk, hogy az igazság a mi oldalunkon áll.

A gyárban hetek óta nyomozás folyik, a céget felszámolás fenyegeti, amely összességében megalapoz egy rendkívüli felmondást – válaszolt Szabó Iván egy ennek okát firtató újságírói kérdésre. A gyár jövőjére vonatkozó kérdésre úgy reagált: “nem túl nagy az esélye annak”, hogy a többségi tulajdonos kifizesse a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) által május 18-án felmondott 413 millió forintos hitelt. Hozzátette: amennyiben kirendelik a felszámolót, a város vele egyeztet a gyár további működtetésének lehetőségéről. Az önkormányzat várakozásai szerint a Zsolnay-védjegyekkel is a felszámoló fog majd rendelkezni.

Szabó Iván az eseményen ismét megerősítette: a Zsolnay-védjegy megmentésén a manufaktúra kisrészvényeseivel összefogva fog gondoskodni a város.     Páva Zsolt szólt arról is, hogy a Ledina Kerámia Kft. anyagi hátterét a hónap végig rendezik, amelynek érdekében – ha szükséges – a város költségvetését is módosítják.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik