Belföld

Elfogták a férfit, aki balesetet okozott, majd elhajtott a helyszínről

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki vasárnap délután autójával egy másik személygépkocsinak ütközött a Rezi és Cserszegtomaj közötti úton, majd az életveszélyes sérültet hátrahagyva, segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt, írja az MTI.

Sznopek Veronika szóvivő elmondta, egyelőre ismeretlen okból ütközött össze a két személygépkocsi, egy autóbusz vezetője pedig a balesetet észlelve az út szélére, a padkára húzódott, hogy elkerülje az ütközést.

A balesetben a feltehetően vétlen autó 55 éves sofőrje súlyos, életveszélyes gerinc- és koponyasérüléseket szenvedett, őt mentőhelikopterrel szállították a szombathelyi kórházba. Az autóbuszon – az első közléssel szemben – nem sérült meg senki, utasokat sem szállított.

A baleset feltételezett okozója a helyszínről elhajtott, de a nyomok és a szemtanúk beszámolója alapján rövid időn belül azonosították és elfogták a rendőrök.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik