Belföld

Kocsis Zoltán áthangolná a Fideszt is

Kocsis Zoltán (kocsis zoltán, )
Kocsis Zoltán (kocsis zoltán, )
Sok minden bántja az igazságérzetét.

 

Többet költene kultúrára, zeneiskolákra, kevesebbet stadionokra. A Nemzeti Filharmonikusok fő-zeneigazgatója a Heti Válasznak azt mondja, egyetlen stadion árából helyrehozná a zeneiskolák ügyét, visszaállítaná a Kodály-módszert a maga teljességében.

Szerinte kevés embert zavar, hogy kevés pénz jut kultúrára, sokan a kultúra munkatársait naplopóknak tartják. Ha őt zavarja, milyen nehéz helyzetben van más együttes, például a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, amelyért szót emelt Balog miniszternél, akkor azzal saját maga ellen beszél.

Persze vannak kiskapuk, joghézagok és vannak érinthetetlen együttesek is – teszi hozzá.  A minapi Fair Play Életműdíja kapcsán emlékeztet rá, hogy szerinte is tapintható a tisztességtelenség, a nemtelenség, vagy – ahogy ő fogalmaz – a pofátlanság.

A sokat emlegetett – és a választási kampányokban fennen hangoztatott – elszámoltatást egyetlen kormány sem vállalta. Érdekes, ebben a témában mennyire egy hajóban evez a mindenkori kormány és ellenzék. (…) Milliárdos nagyságrendben úsznak el közpénzek, lassan már minden napra jut egy leleplezés.

Tombol a bulvár, a közöny, igazságszolgáltatás helyett jogszolgáltatás van, és valami nagyon rossz az ellátórendszerben. A Kossuth-díjas zongoraművész szerint a magyar fiatalok előtt nincs perspektíva. Mint mondja:

a legújabb kori népvándorlás nem csupán a határainkat fenyegeti, abban – akár tetszik ez egyeseknek, akár nem – mi, magyarok is részt veszünk.

Szerinte Magyarországon hibás a népesedéspolitika és az azzal összefüggő segélyrendszer.

Nemhogy a Széchenyi által megálmodott oktatási terv, de még a lenini „Tanulni, tanulni, tanulni!” sem valósul meg.

A migrációról azt mondja, szerinte titkon a leghumánusabb filantróp is fél az Európa mindennapi életét felkavaró mozgásoktól. A valódi kérdésnek azt tartja, miért nem lehetett a menekülők szülőföldjén békét teremteni.

A migráció mögött álló ördögi szándékokat az átlagpolgár csak később veszi észre, amikor a folyamat már visszafordíthatatlan.

Kocsis Zoltán azonban ezenkívül is lát óriási problémákat, hiszen a klasszikus családmodell felbomlóban,

a felebaráti szeretetnek hosszú időre befellegzett, messianisztikus hajlamú politikusok handabandáznak világszerte, noha egy tisztességesebb erejű cunami ellen sem volnának képesek megszervezni a védekezést.

A világhírű zongorista felemás módon dicséri a Liget-projektet.

Nem mondom, szép a terv, de sokkal fontosabb lenne megsegíteni a zeneiskolákat, hogy mindenütt legyen legalább öt használható pianínó. Nagyon szép a Liget-projekt, ha van kidobni való pénz, akkor tényleg fantasztikus. De mikor fejezik be a körgyűrűt, mi lesz az 1-es gyors villamos végállomásával, nem kellene-e meghosszabbítani mindkét irányban a 4-es metrót, nem volna-e fontosabb teljes hosszúságban kiépíteni az autópályákat? Volnának azért még tennivalók.

A Heti Válasz legfrissebb számában Kocsis Zoltán a 60. évforduló kapcsán beszél arról is, hogy ’56 sem lehet közös pont, mert a magyaroknak egyetlen közös pontjuk sincs:

két magyar az három párt. Ez borzalmas. 

 

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik