Belföld

Elvitték a nagyszülőktől a halálra éheztetett kislány testvérét

24.hu
24.hu

2016. 06. 02. 07:15

Korábban a témában:

Gyerekotthonba került az alultápláltság miatt elhunyt másfél éves Kiara nővére – tudta meg a Bors. Kincsőt a tragédiát követően az anyai nagyszülőknél helyezték el, de a gyámhivatal tisztviselője vasárnap elvitte a kislányt tőlük.

A család egyik barátja nem tudja, hogy bírják a nagyszülők a megpróbáltatásokat.

Egyik részről érthetetlen a hivatal döntése, hiszen Magdikáék hivatásos nevelőszülők évtizedek óta, így szakértő és szerető kezekben lett volna a kislány. Másrészt azonban kéthetenként meglátogatták az unokákat, így tudniuk kellett, hogy Kiara milyen állapotban van, mégsem tettek érdemben semmit.

Kiara temetését a nagyszülők intézik. Azt egyelőre nem tudni, az előzetesben lévő szülők ott lehetnek-e gyermekük utolsó útján.

Szalai Tímea, a BVOP szóvivője a Borsnak elmondta, minden ilyen esetben az adott intézmény parancsnoka dönt arról, hogy a fogvatartott őrzéssel vagy anélkül elhagyhatja-e az épületet.

Ahogy arról beszámoltunk, a másfél éves kislány holttestére másfél hete bukkantak rá egy gyöngyösi házban. A rendőrség gondatlanságból elkövetett emberölés gyanúja miatt indított nyomozást– akkor még – ismeretlen tettes ellen. Az Országos Mentőszolgálat megyei szóvivője korábban elmondta, adataik szerint legutóbb tavaly novemberben látta orvos a lányt. Akkor hét kilogramm volt, fél évvel később, halála napján csak 3,5 kilogrammot nyomott.

A rendőrség múlt héten közölte: gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség a szülőket. Részleteket nem közöltek, csak annyit, hogy “az eljárásban kirendelt elsődleges orvosszakértői vélemény alapján felmerült a szülők büntetőjogi felelőssége”. A szülőket csütörtökön, a reggeli órákban állították elő. A párt őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat, amit azóta a bíróság elrendelt.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.