Belföld

Nőktől csalt ki pénzt egy férfi, aki olasz rendőrkapitánynak adta ki magát

24.hu
24.hu

hírfaragó. 2016. 06. 01. 09:00

Csalás miatt vádat emeltek Zalában egy szlovák állampolgárságú magyar férfi ellen, aki magát olasz rendőrkapitánynak kiadva csalt ki pénzt Magyarországon megismert nőktől, tájékoztatott a Zala Megyei Főügyészség.

Az 54 éves szlovák férfi 2013-ban egy internetes társkereső oldalon ismerkedett, levelezett több nővel, akiknek dr. Marco Castello néven mutatkozott be, s azt állította, hogy magyarul beszélő olasz rendőrkapitány.

Első áldozata egy tapolcai nő volt, akivel három napot töltött el Hévízen, majd az utolsó napon a férfi – arra hivatkozva, hogy Olaszországban felejtette a bankkártyáját – 60 ezer forintot kért és kapott az asszonytól. A férfi később már nem volt elérhető, sőt egy ismeretlen arról értesítette a nőt, hogy az “olasz rendőrkapitány” meghalt.

Egy kaposvári nővel Budapesten töltött el három napot a férfi, akitől hasonló mesével 115 ezer forintot szerzett, majd szintén elérhetetlenné vált. Egy jánossomorjai nő is ugyanígy járt, a férfi vele is eltöltött Budapesten egy hosszú hétvégét, végül 65 ezer forintot kapott az asszonytól, majd egy ismeretlen őt is arról értesítette, hogy a férfi elhunyt.

A Keszthelyi Járási Ügyészség a magát rendőrkapitánynak kiadó férfi ellen háromrendbeli csalás miatt emelt vádat.

(MTI)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2015. június 27.
ByeAlex (Márta Alex) lép fel az Élj tisztán! elnevezésű drogellenes világnapi rendezvény gálakoncertjén a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon 2015. június 26-án este.
MTI Fotó: Marjai János
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.