Belföld

Irakiakat mentettek ki a Holt-Tiszából, köztük gyerekeket is

Egy 2-3 éves pici már kihűlés közeli állapotban volt. Őt, két másik gyereket és édesanyjukat is kórházba vitték.

Egy vízi rendőr szerdán kora reggel szúrt ki két embert, akik Röszkén Magyarország felé úsztak a határvízen. A honvédség járőrei csak egyiküket látták partot érni, őt is a másik oldalon, ezért értesítették szerbiai hatóságokat és a vízi mentőket, hogy a másik személy eltűnt.

Alig fél órával később öt embert vettek észre a szerb rendőrök, akik – két társukhoz hasonlóan – igyekeztek Magyarországra jutni a Holt-Tiszán keresztül. Az iraki családot kimentették a vízből, volt köztük egy 2-3 éves kisgyermek is, ő ekkorra már erősen kihűlt. Hozzá mentőt hívtak, de kórházba került két másik gyermek is, illetve az édesanyjuk. Az apát előállították, az ügyben idegenrendészeti eljárás indult.

A rendőrség közleményében azt írja, hogy a Szegedi Határrendészeti Kirendeltség vezetője és a mentésben közreműködő rendőr a kórházban látogatta meg az iraki családot, ahol az anya ajándékcsomagot kapott.

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik