Belföld
Gyõr, 2015. március 8.
Andraschek László hajléktalanból lett lottómilliomos Albaca nevû kávézójában, Gyõrben 2015. március 8-án, a nyitás napján. Andraschek László egy éve 600 millió forintot nyert lottón. A férfi a kávézó bevételébõl szenvedélybetegeket segítõ alapítványt szeretne létrehozni.
MTI Fotó: Krizsán Csaba

Új üzletbe kezd a hajléktalan lottómilliomos

24.hu
24.hu

2016. 05. 26. 12:29

Korábban a témában:

Andraschek László és felesége három éve fogta meg az Isten lábát, a párnak 630 milliós lottónyeremény ütötte a markát a skandináv lottón.

Életük egy csapásra megváltozott, tíz házat, nyaralót vettek, kihozták intézetből az unokáikat és kávézót nyitottak. Minden problémájuk így sem oldódott meg, Anikó pánikbeteg lett, Lászlót pedig rabul ejtette az alkohol.

Anikó a Bors megkeresésére elárulta, férje tavaly május 4-én vonult elvonóra, azóta tiszta. Most olaszországi nyaralásra készülnek, életükben először jutnak majd el a tengerhez.

A nő megemlítette, továbbra is forgatják dokumentumfilmjüket, melynek zárójelenete lesz, ahogy besétálnak a tengerbe.

A pár hamarosan büfét nyit a győri Vásárcsarnokban. A standért pályáztak az önkormányzatnál, és az Anikó által saját receptek alapján főzött egytálételekkel várják majd a vendégeket.

 

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.