Kutatókkal tárgyalt környezetvédelmi fejlesztésekről Áder János Budapesten
Belföld

Matolcsy fejét követelik Ádertől

Farkas György
Farkas György

újságíró, hírfőnök. 2016. 05. 26. 13:30

Az Együtt megelégszik az MNB-elnök távozásával, az MSZP elnöke a legfőbb ügyészt is leváltatná.

Az MSZP elnök-frakcióvezetője személyes találkozót kér Áder János köztársasági elnöktől, hogy kezdeményezze Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökének és Polt Péter legfőbb ügyésznek a távozását.

Tóbiás József úgy fogalmazott, a jegybank alapítványi költekezéseinek nyilvánosságra kerülése után megszűnt a közbizalom Matolcsy Györggyel szemben, aki nem válaszolt a kérdéseikre, hogy egy demokratikus jogállamban megengedhető-e, hogy 260 milliárd forint közpénzt “barátoknak, rokonoknak osztogassanak szét”.

Az MSZP elnöke emlékeztetett, egy hete kérték az államfőt is, hogy szólaljon meg a kérdésben, ám ezt nem tette meg, ezért kérnek most tőle személyes találkozót, amelyen szerintük kiderülhet, hogy Áder János “Orbán Viktor játékszere”, vagy a “még megmaradt köztársaság” valódi őrzője.

Együtt: Matolcsynak mennie kell!

Az Együtt arra kéri a köztársasági elnököt, indítsa el azt az eljárást, amelynek végén le lehet mondatni Matolcsy Györgyöt a Magyar Nemzeti Bank éléről. Pápa Levente alelnök arra hivatkozott, hogy az egyik Quaestor-károsult közigazgatási jogkörben okozott kár miatt pert indított az MNB ellen, a pénzügyi felügyeleti szerv felelősségének kivizsgálására.

Az ügyet a Fővárosi Törvényszéken tárgyalták volna, de a bíró kedden telefonon közölte a felperes ügyvédjével, a per megszüntetéséről határozott. Pápa Levente szerint végzetes összefonódások jöttek létre az államigazgatásban, amelyek lehetetlenné teszi “a főkolomposokkal” szembeni eljárásokat.

A problémát csak úgy lehet megoldani, ha kihúzzák az egésznek a méregfogát, és “a méregfog, az nevezetesen Matolcsy György”. Pápa Levente sajtótájékoztatóját a Fővárosi Törvényszék előtt tartotta, ahol közben 50-100 Quaestor-károsult tüntetett.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

LONDON, ENGLAND - MARCH 22:  A member of the public is treated by emergency services near Westminster Bridge and the Houses of Parliament on March 22, 2017 in London, England. A police officer has been stabbed near to the British Parliament and the alleged assailant shot by armed police. Scotland Yard report they have been called to an incident on Westminster Bridge where several people have been injured by a car.  (Photo by Carl Court/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.