Belföld

Leszerepelt cég kaphat újabb megrendelést a 3-as metró felújításánál

A beruházás alapját jelentő uniós támogatási szerződésről még az egyeztető tárgyalásokat sem kezdték meg.

Kevesebb, mint egy év alatt lapulni kezdtek az M3-as metró vonalán kicserélt sínszálak – írja a Népszabadság. Ennek ellenére újabb 34 ezer sínszálat rendelhet a BKV ugyanattól az indiai cégtől, amely a kifogásolt síneket szállította. Az indiaiaknak egyetlen vetélytársuk van, egy német konszern, de a pályázati kiírás szerint az ár az egyedüli szempont.

A lap úgy tudja, hogy a vágányépítésre is azzal a céggel szerződik majd a BKV, amellyel már dolgoztattak, de annyira nem voltak elégedettek a munkával, hogy egyetemi szakvéleményt is kértek róla.

A metrórekonstrukcióhoz kapcsolódó tenderek közül csak a kiviteli tervek elkészítésére kiírt pályázatot sikerült hatályba lépett szerződéssel lezárni, és még az egyeztető tárgyalásokat sem kezdték meg a 137 milliárdos projekt finanszírozási alapját jelentő uniós támogatási szerződésről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik