Belföld

Portik Tamás: Évek óta vagyok benn a semmiért, egy meséért

portik tamás (portik tamás, tek, maffia, )
portik tamás (portik tamás, tek, maffia, )

Ártatlanságára hivatkozva felmentését kérte az utolsó szó jogán Portik Tamás kedden a Prisztás-gyilkosság ügyében. A perben csütörtökön hirdet ítéletet a Fővárosi Ítélőtábla.

Portik Tamás – aki a vád szerint az emberölés felbujtója volt – több mint két órán át sorolta a rá terhelő vallomást tevő tanú állításait, amelyek szerinte ellentmondásosak. Többször hangsúlyozta, hogy a tanú nem szavahihető, többször hazudott, mindezt csak azért, hogy az ellene indult eljárásokban “mentse a bőrét”. Kifogásolta azt is, hogy ezeket az ellentmondásokat a bíróság nem oldotta fel, szerinte ezzel sérült a tisztességes eljáráshoz való joga.   “Évek óta vagyok benn a semmiért, egy meséért” – fogalmazott Portik Tamás, megjegyezve, rendszeresen mondják neki a börtönben, hogy “te már soha nem szabadulsz, itt pusztulsz el”.

Arról is beszélt, nem igaz az, hogy pozícióharc lett volna közte és a bűncselekmény áldozata, Prisztás József között. Szerinte ezt igazolja az is, hogy az áldozatnak semmilyen érdekeltsége nem került hozzá.

Arról, hogy a vád szerint a gyilkosság előtt találkozott Prisztás Józseffel, azt mondta: akkor éppen Dominikán nyaralt.  “Én a bűncselekményt nem követtem el, kérem, hogy az ellenem emelt vád alól mentsenek fel” – fogalmazott.

A per másodrendű vádlottja ugyancsak ártatlanságára hivatkozva kérte felmentését, míg a harmadrendű vádlott – akit az elsőfokú eljárásban felmentettek – csatlakozott az ügyvédje által elmondottakhoz, kérve, hogy a nem jogerős ítéletet a táblabíróság hagyja helyben.

Mint ismert,  Fővárosi Törvényszék tavaly októberben tíz év fegyházra ítélte Portik Tamást felbujtóként elkövetett emberölés miatt a Prisztás-gyilkosság ügyében. A másodrendű vádlott, H. István, aki a vád szerint fejbe lőtte Prisztás Józsefet, kilenc évet kapott. A harmadrendű vádlottat, aki a vád szerint a helyszínre csalta az áldozatot, bizonyítottság hiányában felmentették.

Portik Tamást 2014 februárjában egyszer már elítélte a bíróság Prisztás Józsefnek, a budapesti éjszakai élet másik akkori meghatározó alakjának az 1996. november 1-jei – egy kölcsönügylettel összefüggő – megölése ügyében. Akkor tizenegy év fegyházbüntetést kapott, a másodrendű vádlottat pedig tíz évre ítélték. Az ítéletet a Fővárosi Ítélőtábla 2014 októberében hatályon kívül helyezte és új eljárásra utasította a törvényszéket azzal, hogy egyesítse az ügyet az Aranykéz utcai robbantás ügyével. A törvényszék azonban márciusban úgy döntött, mégsem egyesíti a két ügyet, mert bár Portik Tamás felbujtóként szerepel mindkettőben, az Aranykéz utcai robbantás elkövetésével Jozef Rohácot vádolják, a Prisztás-ügyben pedig H. Istvánt.

A Kúria januárban törvénysértőnek találta a táblabíróság hatályon kívül helyező végzését, ugyanis eljárásjogi szempontból Portiknak a Prisztás-gyilkosságban és az Aranykéz utcai robbantás ügyében különböző tettesekkel összefüggésben feltételezett felbujtói magatartása nem több emberen elkövetett emberölés, amely csak egyetlen eljárásban lenne elbírálható. A döntés az ügy érdemét nem érintette, a Kúria elsősorban elvi, eljárásjogi kérdésekben foglalt állást a jövőre nézve.

A vádlottak a megismételt eljárásban is tagadták bűnösségüket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik