Belföld

Minden téren megújult a Főtaxi mobilalkalmazása

Úgy tűnik, utcai harc helyett tényleg az innováció és a modernizált ügyfélközpontúság a taxitársaságok útja, jó példa mindenesetre már létezik.

Bár egyes taxitársaságok már korábban is megpróbálkoztak mobilalkalmazások fejlesztésével, az igazi lökést ezen a téren valóban az újszerű fuvarmegosztók, más szemlélettel érkező nemzetközi szereplők érkezése adta. Ezt persze sokan sokféleképp próbálták lekezelni, a Főtaxi azonban igyekezett a legjobb oldalról is megfogni a dolgot.

Minőségi felújítás

2012 decemberében már egyébként is kiadtak egy mobilos taxirendelő alkalmazást, ezt azonban nemrég teljesen megújítva tették elérhetővé. Természetesen mi is kipróbáltuk az alkalmazást, és már elsőre látszott, hogy sikerült a dizájn és funkcionalitás terén is nagyot lépni előre. A Google Play és az App Store kínálatában megjelent app egyrészt továbbra is szerencsésen a Google térképét veszi alapul a navigációhoz, amely a várható útvonalat a valós, aktuális forgalmi viszonyok szerint tervezi meg, ami az idő és a költségek szempontjából sem utolsó szempont.

De nem csak ez sikerült jól az új appban. Egyrészt kifejezetten egyszerű a regisztráció, amelynek során bankkártyákat is felvihetünk a rendszerbe az automatikus fizetés elősegítésére. Tesztünk szerint az OTP Simple rendszere validálja a kártyákat egy 11 forintos “teszt-fizetés” alkalmazásával – az összeget, természetesen visszautalják -, ami egy percen belül lezajlik, innentől akár teljesen kikerülhetjük a készpénzes, vagy a kocsiban POS terminálon történő kártyás fizetési megoldásokat.

fotaxi-app-02

Taxirendeléskor a már működő versenytárshoz hasonlóan látszanak az érkező autó, a sofőr fényképe, és az is, mikorra várható. Érkezés előtt három perccel, valamint az érkezéskor egyaránt jelzést küld az app, hogy ne várjunk feleslegesen az út szélén. Az előre tervezéshez nagy segítséget nyújt a menetdíj-kalkulátor, amely az aktuálisan legjobbnak talált útvonal alapján becsüli meg, mennyit kell majd az utazás végén fizetni. Ebből a funkcióból szintén lehet közvetlenül autót rendelni, ekkor a taxis tabletjén már a célállomás és a becsült viteldíj is látható lesz. Szintén hasznos a repülőtéri előzetes voucher igénylésére szolgáló menüpont – ez egy hétig érvényes, és így már az elutazás napján a hazafelé fuvart is megrendelhetjük. A kényelmi lehetőségek között megtaláljuk a kedvenc címek elmentését, melyből scollozva választhatjuk ki a rendelési, vagy utazási címet, valamint a korábbi rendelések részletes áttekintését is.

fotaxi-app-gif-02

Keleti kényelem

Mivel már jó pár hazai fejlesztésű mobilalkalmazás tesztelésén vagyunk túl, és közülük valóban kiemelkedik a Főtaxi “nemzetközi érzetű” appja, felhívtuk Szunomár Tibort, a vállalat vezérigazgatóját, hogy érdeklődjünk a fejlesztéssel kapcsolatos háttérinformációkról. Meglepő választ kaptunk arra, hogy mi volt az elsődleges szempont.

“Amikor belevágtunk az alkalmazás elkészítésébe, a fejlesztőcsapattal elsőként megnéztük a Google Play és az App Store 50 legnépszerűbb alkalmazását, függetlenül attól, hogy azoknak van-e bármilyen köze taxikhoz vagy fuvarozáshoz. Azt vizsgáltuk meg, mitől igazán népszerű egy app, mi adja azt a varázsát, ami miatt a felhasználók ezeket szeretik a versenytársak helyett.”

A vezérigazgató kiemelte, hogy az alkalmazás fő célja, hogy egyszerre legyen hasznos, egyszerűen kezelhető és szórakoztató is. Emellett a cégen belül nagy gondot fordítanak arra, hogy az app használatáról és a kapcsolódó újdonságokról folyamatosan tájékoztassák a sofőröket is, hogy ne fordulhasson elő a modern megoldással kapcsolatos tájékozatlanság, idegenkedés.

fotaxi-app-gif-01

Apropó, rendelések: a versenytársak egyszerű “megmondom, hol vagyok, gombot nyomok, és kész” rendszere mellett itt arra is módunk nyílik, hogy részletes feltételek alapján kérjünk autót. Az összetett rendelés menüpontban megadhatjuk, milyen taxira van szükségünk (sima, kombi vagy egyterű), legyen-e légkondis, előhűtött az autó, szállítunk-e kisebb, vagy nagyobb testű állatot, milyen módszerrel fizetünk, és mostanra, vagy egy másik dátumra – előrendelés – kérjük-e az érkezést. Arra is kitérhetünk, milyen idegen nyelven beszéljen a taxis (jelenleg angol, német és orosz opció választható), és megjegyzésben is leírhatjuk speciális igényeinket.

Ahogy Szunomár Tibor kiemelte, az app használatával a taxirendelés menete, pontosabban a címkiállás ideje is jelentősen lerövidül. Egy telefonos rendelés a telefonhívás indításától az autó megérkezéséig akár 20-25 percig is eltartott az URH-s címkiadás időszakában. A folyamatos automatizálása miatt az app akár 3-5 percre is rövidítheti az autó megérkezéséig tartó várakozási időt. Emellett természetesen fontos, hogy a telefonos diszpécserszolgálat is folyamatosan rendelkezésre áll, hogy a digitális megoldásoktól még idegenkedők, valamint a különlegs esetekben segítséget igénylők is biztonságban, gyorsan, emberi hangon érdeklődhessenek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik