Belföld

Éhen halt gyöngyösi kislány – Órákig vártak a szülők, mielőtt mentőt hívtak

Három óra telhetett el, mielőtt telefonáltak. De először nem a mentőszolgálatot, hanem a nagymamát hívták.

Nemcsak a gyerek akár hónapokig tartó gyötrődését szemlélték tétlenül, de arra is órákat vártak, hogy segítséget kérjenek a mentőktől a Gyöngyösön meghalt kislány szülei – írja a Blikk. A lap szerint összesen három óra telhetett el, ráadásul először inkább a nagymamát hívták.

Azt írják, a rendőrök  vizsgálják majd, hogy a szülők egyál­talán észrevették-e, hogy a kicsi haláltusáját vívja, megpróbáltak-e valahogy segíteni, illetve a nagyszülők felelősségét is, mivel rendszeres kapcsolatot tartottak fenn a gyanúsítottakkal. Egyelőre nem tudni pontosan, hogyan élte a család a mindennapjait, de jelenleg úgy tűnik, a halott kisgyerek a születése óta csak néhány alkalommal hagyta el a lakást. Gyermekpszichológus szakértő fog beszélgetni a jelenleg a nagyszülők gondozásra bízott 3 éves idősebb testvérrel, és az általa elmondottak egy szakértői véleményben az eljárás fontos bizonyítékai lehetnek majd.

A Blikk szerint egyébként mindkét szülőnek volt korábban pszichés problémája, ezért valószínűleg a bíróságon is ezzel próbálnak majd védekezni.

Ahogy arról beszámoltunk, a másfél éves kislány holttestére másfél hete bukkantak rá egy gyöngyösi házban. A rendőrség gondatlanságból elkövetett emberölés gyanúja miatt indított nyomozást– akkor még – ismeretlen tettes ellen. Az Országos Mentőszolgálat megyei szóvivője korábban elmondta, adataik szerint legutóbb tavaly novemberben látta orvos a lányt. Akkor hét kilogramm volt, fél évvel később, halála napján csak 3,5 kilogrammot nyomott.

A rendőrség múlt héten közölte: gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség a szülőket. Részleteket nem közöltek, csak annyit, hogy “az eljárásban kirendelt elsődleges orvosszakértői vélemény alapján felmerült a szülők büntetőjogi felelőssége”. A szülőket csütörtökön, a reggeli órákban állították elő. A párt őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat, amit azóta a bíróság elrendelt.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik