Belföld

Alacsony bérek, létszámhiány, rossz munkakörülmények – A vasutasok ultimátumot adtak a MÁV-nak

vasutas (vasutas)
vasutas (vasutas)

A VSZ közleményében azt írta: amennyiben július 9-ig, a Vasutasnapig a cégvezetés nem reagál követelésükre, országos figyelemfelkeltő akciósorozatot indítanak a vasútnál. Erről a VSZ Kongresszusa döntött szombati ülésén.

A szakszervezet emlékeztet arra, hogy már tavaly pontokba szedték a súlyos problémákat – ide sorolták egyebek között az alacsony béreket, a kritikus létszámhiányt, az áldatlan munkakörülményeket, az indokolatlanul szigorú és rossz vizsgáztatási rendszert, az életpályamodell hiányát -, és kiáltványban követelték a menedzsmenttől az áldatlan állapotok megszüntetését, a szakma becsületének a visszaállítását.

Érdemi változás azóta sem történt, még csak komolynak nevezhető tárgyalás sem kezdődött el a többször jelzett problémákról

– mutattak rá.

Meleg János, a VSZ elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy a MÁV az idei évre kötött bérmegállapodásban foglaltakat sem tartotta be, az ígéretek ellenére nem tárgyalhattak a középtávú megállapodásról, a kollektív szerződés átfogó módosításáról és az életpályamodell kialakításáról. Pedig ez utóbbira éppen most a legkedvezőbb a helyzet, hiszen a vállalatcsoport 39 milliárd forintos eredménnyel zárta a tavalyi üzleti évet – jegyezte meg az elnök.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik