Belföld

Újabb nyílt levelet adott ki a Tanítanék Mozgalom

Újabb nyílt levelet közölt a Tanítanék Mozgalom, a mostani téma a közoktatás totális államosítása. Az a fő probléma, hogy az állam a tervezett intézkedéseket hatástanulmányok, szakemberek és többletforrás hozzárendelése nélkül akarja végrehajtani.

A Tanítanék Mozgalom következő megmozdulását június 11-én 15 órától a Várkert Bazár előtt tartja.

A levél teljes szövege a következő volt.

Tisztelt Főosztályvezető Úr!

Köszönjük a Balog Zoltán miniszter úrnak és Dr. Palkovics László államtitkár úrnak címzett levelünkre küldött válaszlevelét. Sajnálattal vettük tudomásul, hogy a címzettek nem kívánnak a levelünkben megfogalmazott kérdésekre válaszolni. Azonban ezt Ön sem tette meg.

Mint azt többször jeleztük, elvi okokból nem tudunk részt venni az Önök által összehívott Köznevelési Kerekasztal működésében:

Mert oktrojált.
Mert nem hiteles.
Mert nem legitim.
Mert túlnyomórészt nem szakmai szervezetek alkotják.
Mert semmilyen törvényi háttere sincs.
Mert a nyilvánosság kizárásával működik.
Mert csupán az Önök ámokfutását legalizálni kívánó látszatszervezet.

Reméljük, így már érthető. Mivel ez a fórum sincs elzárva a világtól, így a hozzánk is eljutott információk alapján beigazolódtak előzetes félelmeink.

Önök a meghívott szervezetek véleményére nem kíváncsiak, alapvető kérdésekben kizárólag a kormány által – sok esetben már jó előre – eltervezett lépések bevezetésére kerülhet sor.

Az Önök tárgyalópartnereihez való hozzáállását az is jól tükrözi, hogy nem figyelnek arra sem, kivel kommunikálnak (lásd a levél címzettjeit!). Sajnos ugyanezt tapasztaljuk gyermekeinkhez való hozzáállásukban is.

Az Ön által eredménynek nevezett intézkedések többségében olyan hangulatjavító lépések, melyeket már három évvel ezelőtt meg kellett volna tenniük, de leginkább be sem vezetni azokat. Ám még ezekre a minimális engedményekre sem lettek volna hajlandóak, ha nincs az a nyomás Önökön, mely a pedagógusok összefogása révén jött létre széleskörű társadalmi támogatottsággal. A jelenlegi problémahalmaz egy alapvetően hibás rendszer terméke. A hibás terméket be kellene zúzni, és újat készíteni, nem pedig a féklámpa helyére bekötni a reflektort! Talán ezért is megyünk hátrafelé az alagútban…

Az Ön levele és az átgondolatlan bejelentések sora folyamatosan újabb és újabb kérdéseket vetnek föl. Ezek közül most csupán hármat említünk:

Melyik résztvevő szervezet igényelte a közoktatási rendszer teljes államosítását? Van-e egyáltalán valaki, aki a KLIK működését nem kifogásolja? Ha igen, akkor felsorolnák azokat a pozitívumokat, melyek alapján hihetővé válik, hogy a negyedik éve alapított szervezet egyik napról a másikra jól prosperálóvá válik, s merőben új kihívásoknak is meg fog tudni felelni? A működtetés is pénzbe kerül. Melyik költségvetési soron keressük a többletforrásokat?
Melyik az a szervezet, mely szerint elfogadható – sőt, jól működő, minden igény kielégítő – a tankönyvekkel kapcsolatos jelenlegi helyzet? (Elsősorban a pedagógusok taneszköz-választási szabadságára, az új könyvek minőségére, a legkülönfélébb tanulócsoportok igényeihez való megfelelésre összpontosítva.)
Melyik oktatási tapasztalatokkal rendelkező szervezet gondolja elfogadhatónak (egyáltalán tárgyalásra alkalmasnak és idén szeptemberben bevezethetőnek) a szakképzésben tervezett átalakításokat?

Önök döntöttek: egy politikai jelmondatnak: „Az állam jó gazdája az iskoláknak.” alárendelték nemcsak a realitást, de a nemzet jövőjét is. Totális államosítást terveznek hatástanulmányok, szakemberek és többletforrás hozzárendelése nélkül. A diákok, a szülők és a pedagógusok egyöntetűen állítják: ROSSZ az irány. Mindannyian látjuk, Önök nem áldoznak az oktatásra!

Ha még mindig nem sikerült meggyőznünk Önöket igazunkról: 2016. június 11-én 15 órától a Várkert Bazár előtt kifejtjük bővebben. Elvárjuk, hogy meghallják a sokaság hangját!

Tisztelettel:

Törley Katalin, Pilz Olivér, Pukli István

a Tanítanék Mozgalom képviselői

Budapest, 2016. május 20.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik