Belföld

0,9 helyett 3 százalékos nyugdíjemelést akar az MSZP

Korozs-Lajos(210x140)(1).jpg (korózs lajos,)
Korozs-Lajos(210x140)(1).jpg (korózs lajos,)
A szocialisták visszahoznák a svájci indexelást.

Az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista alelnöke szerint lenne pénz a tisztességes nyugdíjemelésre, hiszen a 2017-es költségvetésben százmilliárdokat tettek félre presztízsberuházásokra. Egyszerűen vissza kell állítani a 2010-ben megszüntetett svájci indexelást a nyugdíjaknál. Ezzel legalább 3 százalékos lehetne jövőre a nyugdíjemelés a tervezett 0,9 százalék helyett.

Korózs Lajos azt mondta: a Fidesz a 0,9 százalékos, “megalázó mértékű” emeléssel gazdasági értelemben kizárta a nyugdíjasokat a nemzetből. A svájci indexálás fele-felerészben veszi figyelembe a mindenkori inflációt és a nettó bérnövekedést. Az öregségi nyugdíjátlagot nézve 1070 forintra jön ki a jövő évi nyugdíjemelés, de ha már jövő évben bevezetnék a svájci indexálást, az átlagos nyugdíjemelés mérteke 3600 forint lenne – magyarázta.

A szocialista politikus számításai szerint a nyugdíjak három százalékos emelése 180-190 milliárd forintot tenne ki, ez lényegesen kevesebb, mint amekkora összeget, 220 milliárd forintot stadionokra szánnak a költségvetésben. Mint mondta ezt a költségvetési módosító javaslatukat a népjóléti bizottság fideszes többsége leszavazta, ahogy azt is, amely 50 ezer forintra emelte volna a nyugdíjminimumot, illetve amely visszaállította volna a járulékplafont.

Az MSZP 50 százalékkal javasolta megemelni a nyugdíjban nem részesülő időskorúaknak járó járadékot, de ezt sem támogatta a bizottság. Az összeg 22 800-ról 37 050 forintra emelkedett volna – ismertette Korózs Lajos.

Korábban a Nyugdíjasok Országos Szövetségének elnöke felháborítónak nevezte a jövőre tervezett 0,9 százalékos nyugdíjemelést. Némethné Jankovics Györgyi jelezte, hogy a társadalom valamennyi rétege, nyugdíjasok és leendő nyugdíjasok is abban érdekeltek, hogy a mainál sokkal igazságosabb, méltányosabb, tervezhetőbb, átláthatóbb, és fenntartható nyugdíjrendszer épüljön ki Magyarországon. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik