Belföld

Völner: Ha hagyjuk magunkat, 15 éven belül búcsút mondhatunk a szuverenitásunknak

Ki kell állni Magyarország függetlensége mellett, mert ha hagyjuk magunkat, 15 éven belül búcsút mondhatunk a szuverenitásunknak - hangsúlyozta a Demokrata szerdán megjelent számában olvasható interjúban az igazságügyi tárca parlamenti államtitkára.

Völner Pál azt mondta, az Európai Bizottság szerepe az lenne, hogy a tagállamok közös döntéseit kiszolgálja, nem pedig az, hogy diktáljon nekik. A kötelező kvóta ellen Luxembourgban indított pert a politikus azzal magyarázta, hogy

nem akarunk partnerei lenni egy olyan mechanizmusnak, amelyben ellenőrizetlen tömegeket a jövőben is folyamatosan át kell vennünk,

megemlítve, hogy a kérdésben az unió nem egyhangúlag, hanem többségi döntéssel határozott.

A magyarországi népszavazásról szólva arról beszélt, hogy a téma olyan súlyú kérdés, amely évtizedekre meghatározza az ország sorsát, a referendum eredménye pedig “a nemzet véleménye lesz, és nem csak annak aktuális képviselőié”.

Meg kell adni a tagállamoknak azt a jogot, hogy hogy eldönthessék, kit fogadnak be és kit nem. Magyarországot amúgy is vétójog illeti meg a bevándorlás kérdésében, és erről hazánk nem hajlandó lemondani. Az ősszel tartandó népszavazással ezt meg is üzenhetjük a brüsszeli eurokratáknak

– fogalmazott az államtitkár.

Völner Pál elfogadhatatlannak nevezte azt a felvetést, hogy 250 ezer eurót kelljen fizetnie az adott tagállamnak minden be nem fogadott menekültért. Ilyen büntetésről sem uniós csatlakozásunkkor, sem a lisszaboni szerződés aláírásakor nem volt szó.

A szankció egyetlen célja az, hogy a tagállamokat belekényszerítse az új elosztási rendszerbe

– tette hozzá. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik