Belföld

Kábított majd rabolt a hódmezővásárhelyi nő

Vádat emelt az ügyészség egy nővel szemben, aki elkábított majd kirabolt egy embert még tavaly szeptemberben Hódmezővásárhelyen. Rablás valamint jogosulatlanul megszerzett készpénz – helyettesítő fizetési eszköz felhasználásával elkövetett csalás bűntette miatt kell felelnie a bíróságon.

Az eset a vádirat szerint tavaly szeptember 15-én történt, a nő lakásán este 6 óra körül jelent meg ismerőse. A vádlott valamilyen bódító hatású szert kevert a kávéjába, majd miután az illető elaludt, elvette a bankkártyáját és egy közeli automatából pénzt vett fel, összesen 59 ezer forintot. Nem volt nehéz dolga, a kódot ugyanis már korábban kileste.

Az ügyet a Hódmezővásárhelyi Járásbíróság tárgyalja majd – közölte a Csongrád Megyei Főügyészség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik