Belföld

Liget: Jövőre elkezdhetik felújítani az Olof Palme Házat

A Liget Budapest projekt keretében jövőre 2,5 milliárd forintból elkezdődhet az Olof Palme Ház rekonstrukciója.

A Városliget szívében lévő, évek óta nem használt, leromlott állapotú épület felújítására a napokban írták ki a tervezési közbeszerzési felhívást – közölte a Városliget Zrt. pénteken az MTI-vel.

A teljes körűen megújuló neoreneszánsz stílusú épület 2019-ben nyithatja majd meg kapuit, és a tervek szerint a Liget történetéhez kapcsolódó kulturális és vendéglátó funkciót kap majd a 2,5 milliárd forintból megújuló ház, de Zugló önkormányzata jelezte, hogy szívesen látnának itt egy helytörténeti múzeumot is. A Kertem nevű vendéglátóhely már a felújításra váró Olof Palme Ház mellé költözött és a rekonstrukció ideje alatt is itt működik majd – áll a közleményben.

A Pfaff Ferenc által tervezett, több mint 1200 négyzetméter alapterületű épület az 1885-ös Országos Általános Kiállításra épült műcsarnoknak, és a korabeli kritikák szerint a kiállítás egyik legszebb épülete volt. Megépítésekor a Zsolnay-díszítéseknek köszönhetően leginkább az épület színességét emelték ki, amelynek középen az oldalszárnyakból kiemelkedő, gazdagon díszített csarnok fogadta a látogatót. Innen jobbra és balra nyíltak a kiállításoknak helyet adó termek.

A műcsarnoki, kiállítási funkcióknak azonban a ház már a megépítését követően kicsinek bizonyult, ezért néhány évvel később megépült a Ligetben a Műcsarnok jóval nagyobb, mai épülete.

A második világháború alatt az épületben hadikórház működött, majd a bombázások során megsérült, az eredeti beltéri díszítések megsemmisültek. Az ötvenes években a Művészeti Alap megalakulásával az épület szobrászművészek műhelye, később a Képzőművészeti Kivitelező Vállalat székhelye lett, ekkor kapta az épület belső kialakítása a ma is meglévő ipari, irodai jellegét.

A Művészeti Alap jogutódjaként 1994-ben létrejött Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány tulajdonába került az épület, de nem sikerült itt megfelelő művészeti célú hasznosítást kialakítani, így működött kávéház, söröző, iroda és tánciskola is az egyre romló állagú épületben.

Az ingatlan tulajdonjogát 2012-ben, a megszűnt Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány feladatait átvevő Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. kapta meg, majd az elmúlt évben a Városliget Zrt. kezelésbe került az épület.

Az Olof Palme Ház felújítására vonatkozó tervezési kiírás meghirdetése mellett még ebben a hónapban döntés születik a Városliget zöldfelületét teljesen megújító és gyarapító tájépítészeti pályázat nyerteséről is, és májusban lesz a Néprajzi Múzeum új épületére kiírt nemzetközi tervpályázat eredményhirdetése is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik