Belföld

Harrach: a vasárnapi boltzár eltörlése nem a KDNP veresége, hanem a dolgozóké

Harrach-Peter(210x140).jpg (Array)
Harrach-Peter(210x140).jpg (Array)
A frakcióvezető azért ellenzi az MNB költekezéseinek nyilvánosságát, mert az „rosszindulatú csúsztatásoknak” enged teret.

Felesége szokott vásárolni a KDNP frakcióvezetőjének, ezért nem tudja felidézni, mikor vásárolt utoljára vasárnap, vagy akár hétköznap bármit is – derül ki az interjúból, amit Harrach Péter az Indexnek adott. Szerinte a „szabad vasárnap” egyébként sem a vásárlás lehetőségéről szól, mert az a kisboltokban eddig is biztosított volt, hanem a munkavállalókról, akik most újból kénytelenek vasárnap dolgozni. Úgy vélte, a boltzár eltörlése nem a KDNP veresége, hanem a kereskedelmi dolgozóké.

Harrach azt mondta: nem a „szabad vasárnap” a KDNP egyetlen ügye, ennél fontosabb volt a családi adókedvezmény bevezetése, ők javasolták ennek kiterjesztését is. Ugyancsak kereszténydemokrata kezdeméynezésre valósult meg a családi csődvédelem, vagy az árubemutatók visszaéléseinek megszüntetése. „Bizonyára volt ilyen is” – mondta arra a kérdésre, hogy volt-e olyan döntés, amit Orbán Viktor nem különösebben akart, de a KDNP keresztülverte.

Szerinte az ellenzék stratégiájának része a KDNP hiteltelenítése, de nem szatellitpártnak tartják magukat, hanem világnézeti pártnak abban a szövetségben, amelyben a Fidesz néppártként van jelen. Azt mondta, egy ilyen együttműködés során mindig van olyan döntés, amit el kell fogadni annak ellenére, hogy nem értenek vele egyet, de konkrétumot nem akart mondani.

Harrach szerint jó dolog, hogy vizsgálják a hit- és erkölcstan óra szükségességét, mert „meg kell nézni, hogy a rendszert hogyan lehet még jobban működtetni”, viszont rossz döntésnek tartaná, ha megszüntetnék. A KDNP-s Hoffmann Rózsa nevéhez fűződő Klikkel kapcsolatban úgy vélte, egy nagy rendszer átalakítása egy idő után mindig korrekciót igényel, az intézményfenntartóval pedig nem az a baj, hogy létezik, hanem az, hogy túl központosított, ezen változtatnak.

A jegybanki alapítványok költekezésével, illetve azok titkosításával kapcsolatban Harrach azt mondta, számára az az első kérdés, hogy sikeres-e a jegybankelnök, a Matolcsy Györgyöt ért támadások pedig, úgy véli, túllépték a jó ízlés határait. Szerinte a költekezések teljes nyilvánossága a rosszindulatú csúsztatásoknak, sanda politikai szándékoknak és a piaci érdekek sérülésének enged tág teret.

Azt mondta, az abortusz betiltását vagy a szingliadó bevezetését a KDNP soha nem kezdeményezte, politikai érdeket szolgál, hogy egy magánszemély kezdeményezését a KDNP nyakába varrják. „Az említett dolgozat készítője sem szingliadóról beszélt, hanem arról, hogy aki nem tud vagy nem akar hozzájárulni gyermekvállalással a jövő építéséhez, az járuljon hozzá valamilyen adó formájában” – magyarázta. Az abortuszról úgy véli, a kérdést ma Magyarországon nem törvényi tiltással, hanem a társadalmi tudat formálásával lehet kezelni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik