Belföld

Száznál több taxis vonult Ferihegyre

Mert kedd van, ami nekik azt jelenti, hogy tüntetnek.

Ezen a kedden is összegyűltek a taxisok a Hősök terén, ezúttal a Hungária körúton keresztül a ferihegyi repülőtérig tartanak felvonulást. Múlt héten mintegy nyolcvanan voltak, akkor a Lánchidat foglalták el, most úgy tűnik, még egy kicsit alábbhagyott a lelkesedés – a 24.hu tudósítója szerint nagyjából hatvanan gyülekezhettek a demonstrálók.

A tiltakozó taxisok békésen készülődtek még fél 3 előtt.

24.hu / Kaufmann Balázs
24.hu / Kaufmann Balázs

Nem sokkal később útnak indultak. Út közben csatlakoztak hozzájuk, így száz fölé emelkedett a létszám.

Fotó: Pál Anna Viktória
Fotó: Pál Anna Viktória

A vonuló tömegben volt, aki arra is ügyelt, hogy pozitív képet mutassanak magukról. A tudósítónkat szállító taxis hátraküldött egy füstölgő kollégát.

A felvonulás miatt lezárások is lesznek a városban. Szakaszosan és időszakosan lezárásra kerül:

  • a Hősök tere – Dózsa György út – Kerepesi út – Hungária körút – Könyves Kálmán körút – Üllői út – Liszt Ferenc Repülőtér felé vezető gyorsforgalmi út – 4-es számú főútvonal.

Lezárásra kerül:

  • a 4-es számú főút Üllői út csomópont előtt Budapest irányából kivezető oldalon lévő kanyarodó sávtól – a vasúti átjárótól körülbelül 150 méter Budapest irányában – a jobb szélső sáv,
  • Budapest felé vezető oldalon a 4-es és a 400-as út kereszteződésénél kialakított buszöböl kezdetétől a szélső két forgalmi sáv a repülőtér irányában a harmadik forgalmi sáv kezdetéig.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik