Belföld

Felesége szerint a világ legjobb férje a Kiss Lászlóékkal együtt erőszakoló Lantos

Ducza Anikó tornász elmondta: azt is tudja, kikkel együtt molesztált Kiss a medencében egy másik lányt, de "természetesen" nem árulja el.

Védelmébe vette felesége Lantos Lászlót, aki 55 évvel ezelőtt több nőt is megerőszakolhatott Kiss László volt úszószövetségi kapitánnyal és Várszegi Lajossal együtt. Az 1960-as években mindhárman ültek börtönben csoportos nemi erőszak miatt.

Lantos felesége, Ducza Anikó tornász a TV2-nek azt mondta: tudott a nemi erőszakról, de szerinte az nem úgy történt, ahogy Takáts Zsuzsanna szombaton az RTL-nek adott interjújában elmondta. Majd azt magyarázta, hogy Lantos akkor újságíróiskolában volt, de a bíró nem volt hajlandó behívni vizsgáztató tanárát, hogy tanúskodjon mellette.  Azt is mondta, hogy a szolgálati lakás szerinte nem lehetett alkalmas arra, hogy valakit megerőszakoljanak, mert az ablakán bárki beláthatott.

Kiderült, hogy Ducza tudott arról is, hogy egy másik esetben a medencében akartak megerőszakolni egy 18 éves lányt, akit fogdostak és a víz alá nyomták a fejét. Emiatt eltiltást is kaptak. Lantos felesége azt mondta: akkor nem az ő férje és Várszegi voltak Kiss társai. Bár tudja, hogy kik voltak az elkövetők, de “természetesen” nem mondja el.

Az erőszaktevő Lantosról azt mondta: mindenkinek ilyen férjet és ilyen apát kíván.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik