Belföld

Szabó Tímea nem hajlandó felállni Kövér Lászlónak

Az újságírók parlamenti kitiltása ellen tiltakozik a PM társelnöke, a házelnököt is visszahívatná.

Addig nem hajlandó felállni a parlamenti ülések kezdetén, amíg nem engedik vissza az Országházba az onnan kitiltott újságírókat – ezt jelentette be Szabó Tímea, a Párbeszéd Magyarországért párt társelnöke hétfői sajtótájékoztatóján. Azt is közölte, hogy határozati javaslatban kezdeményezi, hogy hívják vissza Kövér László házelnököt.

Kövér arra hivatkozva tiltotta ki a 24.hu, a Népszabadság, a HVG és az Index újságíróit, hogy olyan helyen tettek fel kérdést a képviselőknek, ahol azt a házelnöki rendelet értelmében nem tehették volna. Szabó ezzel kapcsolatban elmondta: abszurdnak tartja, hogy az Országgyűlés épületében csak nagyjából hatvan négyzetméteren lehetne a szabályok betartása mellett kérdéseket feltenni. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik