Belföld

Ezer forintért ölte meg a 85 éves asszonyt

Farkas György
Farkas György

újságíró, hírfőnök. 2016. 05. 09. 09:22

A lépcsőfordulóban gyilkolt, kevesellte a zsákmányt.

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség aljas indokból, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat a férfi ellen.

Az előzetes letartóztatásban lévő román állampolgár 2014. március 26-án tatabányai tömbházi lakásokba próbált besurranni, hogy pénzhez jusson. Az egyik társasházban, miután sehova nem tudott bejutni, elhatározta, hogy a zsebkésével fenyegetve valakit megtámad, így szerez pénzt.

A férfi a földszint és az első emelet közötti lépcsőfordulóban összetalálkozott a 85 éves asszonnyal, elővette kését, azt a sértetthez tartva pénzt követelt. Az asszony a táskájából kivett ezerforintos bankjegyet átadta a támadónak, de a férfi további értékeket is meg akart szerezni, megragadta táskáját. Azt a néni erősen szorította, nem tudta elvenni.

Az idős nő hangosan segítségért kiáltott, mire a férfi zsebkésével 4 alkalommal hátba szúrta, majd elmenekült. A szúrások miatt a sértett néhány percen belül a helyszínen meghalt. Az elkövetővel szemben a főügyészség fegyházbüntetés kiszabását indítványozta.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Debrecen, 2015. július 30.
Orbán Viktor miniszterelnök (j) és Garancsi István, a Videoton FC tulajdonosa a lelátón a labdarúgó Európa Liga-selejtezõjének harmadik fordulójában játszott Debreceni VSC - Rosenborg mérkõzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban 2015. július 30-án.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.