Belföld

Először aludt nyugodtan Kiss Lászlóék áldozata

Takáts Zsuzsanna ügyvédje elmondta: abban bíznak, hogy a többi áldozat is kiáll a nyilvánosság elé.

Megkönnyebbült Takáts Zsuzsanna, hogy az RTL Klub kamerái előtt elmondta, hogyan erőszakolta meg 55 évvel ezelőtt Kiss László volt úszószövetségi kapitány, valamint két társa, Lantos Zoltán és Várszegi Lajos.

Az asszonynak, aki a csoportos nemierőszak-bűncselekmény idején 18 éves volt, most ismerősök és ismeretlenek is folyamatosan gratulálnak bátorságáért, hogy a nyilvánosság elé állta történtekkel. Ügyvédje, Nagy Henrik az RTL Klubnak elmondta: az asszonytól azóta sem kértek bocsánatot, de a botrány kirobbanása óta azután aludt nyugodtan először, hogy bemutatták a vele készült interjút.

Nem nyilatkozik többet

Takáts Zsuzsanna nem kíván többet nyilatkozni, de az ügyvéd hangsúlyozta: abban bíznak, hogy ezek után a többi áldozat is kiáll a nyilvánosság elé, az akkori iratok szerint ugyanis egy nappal Takáts Zsuzsanna megerőszakolása után egy másik lánnyal megismétlődött az eset, de bizonyíték hiányában nem született ítélet.

Az 55 évvel ezelőtti per irataiban szerepel, hogy Kiss László beismerte, kihasználta Takáts Zsuzsanna öntudatlan állapotát. Kiss most vasárnap azt mondta az RTL-nek, hogy kedden beszél ügyvédjével, addig nem nyilatkozik. Bánáti János, a volt szövetségi kapitány jogi képviselője azt mondta: előbb tanulmányozza a Kiss által kikért iratokat, azután egyeztetnek.

Takáts Zsuzsanna ügyvédje szerint nincs sok esély arra, hogy Kissék perújítást kérjenek. Ehhez olyan bizonyítéknak kellene előkerülnie, ami nem állt rendelkezésre az akkori eljárásban.

Az erőszaktevők is perújrafelvételt fontolgatnak

Széles Sándor mesteredző is megszólalt az RTL-nek. Emlékeztetett: miután Kiss kijött a börtönből, egyből edző lehetett, ráadásul gyerekeknél. Az olimpiai bajnok Gyurta Dániel edzője azt mondta: amikor az úszószövetségben szavazás volt a szövetségi kapitányról, nem mertek máshogy dönteni, mint hogy Kiss László maradjon a tisztségben. Szerinte nem szívből, hanem félelemből szavaztak, attól tartva, hogy ha nemet mondanak, nem tudnak érvényesülni.

Széles az 1960-as évek végén, még kisgyerekként került az uszodába. Azt mondta, ő a pletykákból hallott a nemi erőszakról, Széchy Tamás is beszélt neki róla. Széchy is elítélte ezt, de ő sem lépett fel semmilyen formában.

Az RTL megtudta, hogy Kiss társai, Lantos Zoltán és Várszegi Lajos is a perújrafelvételt fontolgatják, ők is kikérték a levéltárból az iratokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik