OLYMPUS DIGITAL CAMERA
Belföld

„Jönnének magyarok is, de a szüleik nem engedik őket a cigánysorra”

Bihari Dániel
Bihari Dániel

tud újságíró. 2016. 05. 08. 15:00

Vajon hány 19 éves roma fiú van, aki szerint az integráció rajtuk múlik, és minden szabad idejét gyerekek tanítgatásával tölti? Rostás Szabolcs Nagyecseden verstanítással, tánccal és színdarabok rendezésével, előadásával halad célja felé. Eddig úgy fest, sikerrel.
Korábban a témában:

A nagyecsedi cigánysoron járok, vagy ha úgy tetszik, a szegregátumban. A kifejezés mit sem változtat a lényegen: szinte járhatatlan, gödrös földút, hatalmas por. Sok ház romos, elhanyagolt, a kerítésen ruhák száradnak, kóbor kutyák tűnnek fel.

Egy valami hiányzik, hogy teljes legyen az előítélet sugallta kép: az utcán felügyelet nélkül szaladgáló gyerekek. Őket viszont itt nem kell félteni, tudjom jól, hol vannak, ezért jöttem ide.

Nem véletlenül áll épp itt ez a ház

A felújított, hófehér épület hosszan nyúlik el az útra merőlegesen, a kapuban már vár házigazdám, Rostás Szabolcs. A 19 éves roma srác közmunkán van, estin tanul, most végzi a középiskolát, szabadidejének pedig minden percét a helyi roma gyerekekre szánja itt, a nagyecsedi segítőházban.

Egyszer már abbahagyta a tanulást, de még idejében ráébredt, hogy szakma, érettségi nélkül nem viheti sokra. És miután ő belátta, most mindent elkövet, hogy a következő generációnak már ez legyen a természetes.

Ahogy végigvezet az épületen, vagy húsz gyerek kísér, cikázik körülöttünk 5-től 14-15 éves korig. A nagyobbak távolabbról, szégyenlősebben, a kicsik előttünk sertepertélve, gyermeki őszinteséggel akasztva az enyémbe érdeklődő, csillogó tekintetüket. Nagyecsedi fekete szemek… Jó pár asszony is van itt, ki ebédhez készül, ki beszélget, más mos vagy vár valakit.

Fotó: 24.hu

No, de előre szaladtunk. A segítőházat 2013-ban adták át, kívül-belül szépen karban tartott, újszerűnek ható épület. Van benne jól felszerelt játszó szoba, számítógépes sarok, modern konyha, mellékhelyiség. Meglepődöm, amikor átmegyünk egy komplett fodrász szalonon, benézek a mosógépeket, zuhanyzókat befogadó helyiségekbe. Az önkormányzat tartja fenn, és nem véletlenül működik épp a romatelepen.

Az emberek túlnyomó többsége aluliskolázott, munkanélküli, a havi 22 800 forintos segélyből kénytelen élni. Pontosabban életben maradni, főleg télen. A kertművelés sem működik, a hátsó kertek kerítés nélkül folynak össze egy mezővé, amit valaki ma elvet, holnap más asztalán köt ki. Sok helyen nincs víz, semmiféle komfort.

Így nem meglepő, hogy az asszonyok ide járnak mosni, sokszor tisztálkodni, és a hajukat is itt tetetik rendbe. A körülbelül 7000 fős városban hozzávetőleg 1400 roma él, többségük ebben a három utcában.

Ha a segítőház máshol lenne, a büszkeség senkit nem vinne át a városon, nehogy már „szegényházba” lássák bemenni – vázolja a körülményeket Murguly-Bíró Brigitta, a segítőház – hivatalos titulusa szerint – közösségfejlesztője.

Ne a kocsma legyen a program

A valóságban Brigitta és munkatársnője, Sarkadi Andrea amolyan mindenes, egy kis irodából patronálják az embereket. Kerti szerszámokat, létrát, lavórt, háztartási eszközöket kölcsönöznek, életvezetési tanácsot adnak, segítenek eligazodni hivatalos ügyekben, munkát keresni a neten. Elvileg bárkinek, bár magyarok ritkán térnek be, de egyre gyakrabban jelennek meg ők is, mint házhasználók. Ottlétem alatt jött is egy idős néni, de nem a ház szolgáltatásaiért, Brigittától kért tanácsot egy hivatali ügyintézéssel kapcsolatban.

Visszatérve Szabolcshoz, évekkel ezelőtt ő is „házhasználó” volt. Bejárt ide, majd kedvet kapott, és egyszer csak előállt a kérdéssel, segíthet-e? Bevonták a munkába, mára pedig az itteni közösségi élet generálója lett. Képes megmozgatni kicsit és nagyot, ötletel, programot szervez, színdarabot rendez, verset tanít be, egyszóval ő a motor. Mindezt Brigittától tudjuk, Szabi szerényen, de céltudatosan fogalmaz.

Látták rajtam, hogy engem érdekel legjobban a romák ügye, és elbeszélgettünk, hogyan segíthet ebben ez a ház

– mondja, mikor félrevonulunk a színi előadásokra, közösségi programokra használt tágas terem beszélgetősarkába. Vagyis csak én gondolom, hogy félrevonultunk, már jön is a gyereksereg, helyet foglal, ki hol tud, és lélegzetvisszafojtva figyel. Szabolcs részéről a fenti mondat egyfajta küldetéstudatot rejt. Példát mutatni, saját példáját a fiataloknak, hogy tanuljanak, szerezzenek szakmát. Meggyőzni és beléjük nevelni: enélkül nem megy.

Ne a kocsma legyen a program, a lányok ne essenek teherbe nagyon fiatalon. Szerezzenek jól fizető állást, és mindenki olyan szakmát válasszon, amit szeret csinálni

– sorolja.

Szeretettel nevel

A fiú szerint mindez csak eszköz. A végső cél, hogy a cigányság tanulással, munkával kitörjön a nyomorból, megbecsülést szerezzen, megszűnjön magyarok és romák elkülönülése, ellentéte. Szabi is tudja jól, generációknak kell ehhez felnőniük, de a maga részéről nem sajnálja az energiát az apró lépésekre.

Focibajnokságot szervez kicsiknek és nagyoknak, szalonnasütést, színdarabot, táncos fellépéseket rendez. A gyerekek, de a felnőttek is hallgatnak rá, ő úgy gondolja, a kora miatt: közel áll a gyerekekhez, de már szót ért a felnőttekkel, idősebbekkel is. Mással nem tudja magyarázni, hogy mielőtt megjön a munkából, mindenki lázasan tanulja a szerepét, nehogy Szabi nehezteljen. A szülők is szívesen engedik a gyerekeket, és jönnek ők is segíteni, ha kell.

Fotó: 24.hu

Rövid ismeretségünk alapján azért kívülállóként meg merem kockáztatni, Szabolcs nyíltsága, mosolygós, kedves lénye nagyban növeli megbecsültségét. Sőt, mondjuk ki: szeretik őt az emberek, ő pedig az embereket, ennél komolyabb összetartó erő nem kell. Azért van, hogy felemeli a hangját, például próba előtt, hogy „tegyétek már el azokat a telefonokat” – ismeri el mosolyogva.

Eszünk támadt egy Hófehérkére, megcsináltuk. Ludas Matyi lett volna, de azt leszavazták

– mondja, amikor konkrét programokról kérdezem. A netről szedték a szöveget, a történetet, a jelmezeket pedig a szülők segítségével készítették el. Még szép, hogy az előadás hatalmas sikerrel zárult. Szerveztek Ki mit tud?-ot zsűrivel, jelmezekkel, ahogy kell. Volt ott Bódi Csabi, utcatáncos, cigánytáncos, narrátor, de még Hófehérke is – sorolják a gyerekek, ki milyen produkcióval lépett fel.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA
Fotó: 24.hu

Cigányok, akikre büszkék lehetünk

Szabolcs 11 helyi fiatallal közösen megalapította a Jövőkép Ifjúsági Civilszervezetet, ami keretet ad tevékenységeiknek. Hetente összeülnek, megbeszélik, mi legyen a program, aztán munka és suli után mindenki jön és teszi a dolgát. A helyszín a segítőház, minden nap 8-16 óráig fogadja őket, ha előadásra készülnek, megkapják a kulcsot, maradhatnak vagy jöhetnek hétvégén is.

Andrea és Brigitta pedig közösségfejlesztőként a Közösségfejlesztők Egyesületének támogatásával segíti őket ebben is. Hogyan fejlődjenek, miként szerezzenek tapasztalatokat. Látóutakra viszik őket például, ahol más, hasonló közösségekkel ismerkedhetnek, megvitathatják sikereiket, problémáikat. De ők biztosítják a szakmai hátteret is ahhoz, hogy Szabolcsék mindig képesek legyenek megújulni és előrébb lépni.

Farsangkor a családok részvételével, felnőttek és gyerekek közösen készítettek jelmezeket kézművesfoglalkozáson, a kicsik saját munkáikkal díszítették fel a termet. Tiszteletét tette aznap több hercegnő, hajléktalan, hastáncos, ninja, fiúnak öltözött lány és lánynak öltözött fiú. Az önkormányzat biztosított üdítőt és rágcsálnivalót, jól érezték magukat a szülők is, óriásbuli volt – lelkendeznek a gyerekek.

Körülbelül 20 fiatal van itt szinte naponta, de Szabinak olykor akár 40 gyereket kell irányítania. Ő a legidősebb a maga 19 évével, a legifjabb most töltötte a négyet – kiváló versmondóra leltek benne -, de a nagy átlag általános iskolás.

Tavaly majálist tartottak, a szomszéd falvakból is érkeztek vendégek, 300 gyerek zsivaja töltötte meg a környéket. Pályázati forrásból valósították meg, fellépett Bódi Csabi is – ezúttal az igazi -, az egyetlen szomorúság a körülöttünk ülő kicsik szerint az volt, hogy a rossz idő miatt nem tudták kihasználni az ugrálóvárat.

Halloweenkor tököt faragtak, félelmetes külsővel riogatták a várost, magyarok is szép számmal csatlakoztak. A menetet rendőrautó vezette fel, amiben a gyerekek bekapcsolhatták a szirénát. A legkedvesebb számukra mégis a tánc – legyen az disco, hip-hop, hagyományos roma tánc, a stílus szinte mindegy is.

Szabi azért utóbbit támogatja, műveli és tanítja is. Hisz a kultúra összehozó erejében, és ez, úgy tűnik, működik: a művelődési házban tartott roma táncbemutatójukat komoly érdeklődés övezte a magyarok részéről is. Idén egy olyan színdarab rendezésébe fogott bele, amely bemutatja a cigányság életét, mindennapjait, nem titkoltan magyar közönségnek is szánva. Kisfilmeket kezdenek forgatni tehetséges romákról, a munkacím: „Cigányok, akikre büszkék lehetünk”.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Elfogadóbbak lettek, tanulnak

Mennyire sikeres Szabolcs és szervezetének munkája? A gyerekek, fiatalok, Szabolcs és Brigitta értékelése alapján a mérleg elég egyértelmű. Aki ide jár, jobban teljesít az iskolában, céljai vannak a továbbtanulást illetően. Ha a ház és Szabolcs nem lennének, ezek a srácok – saját elmondásuk szerint – nem tudnának magukkal mit kezdeni.

Ha megfordítjuk a kérdést, és úgy tesszük fel, mivel múlatják az időt azok, akik nem ide járnak, a válasz egybehangzóan: isznak, füveznek, konditerembe járnak, Tipp-Mixeznek, a játszótéren, az utcán sétálgatnak, „csöveznek”, kocsmában, ülnek. „Szabi gyerekei” hasonló helyzetű társaiknál sokkal kevésbé maradnak ki az iskolából, sőt, körükben ez a jelenség szinte meg is szűnt.

Ők nyilván nem így élik meg, de megértették, megérezték, hogy nem érdemes kikerülni a rendszerből, ehhez pedig be kell tartani bizonyos szabályokat. Sőt, nemcsak ők, de egész környezetük, értsd felnőtt rokonaik is aktívabbak, elfogadóbbak, jobban megismerték egymást, de önmagukat is.

Egyszer-egyszer sikerül a magyarokat is megszólítani, ha a rendezvény „kimegy” a városba.

Nyitottak vagyunk a magyar fiatalok felé is, de ők ide nem jönnek. Tudok olyanról, aki szívesen belépne, de a szülei nem engedik. Féltik, mert a ház a romasoron van

– mondja Szabi csalódottan. Az integrációba vetett hitét azonban nem hagyja lankadni: „Az iskolában úgyis együtt vannak a roma és nem roma gyerekek, már csak a szülőket kell meggyőzni”.

Utat mutat

Érdekes tapasztalat volt – adom át magam a gondolaimnak hazafelé. Mennyivel hatékonyabbnak tűnik, ha a változást nem felülről „parancsolják”, hanem belső kényszer lesz tanulni, dolgozni, küzdeni a jobb életért. Nyilván ez az, ami az előítéletekkel szemben is sikerrel veheti fel a harcot. Kérdés persze, hogy Szabi bírja-e, és meddig bírja?

Most úgy tűnik, ez az élete. Ha pedig ezek közül a gyerekek közül csak néhány is Szabi nyomdokaiba lép, Nagyecsed irigylésre méltó település lesz. És példa minden helyiség számára, ahol léteznek a szörnyű fogalmak: szegregáció, cigánysor…

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.