Belföld

Matolcsy: „miért is kellene lemondani?”

A jegybankelnök politikai blöffnek tartja a Magyar Nemzeti Bankot és alapítványait érő kritikákat. Matolcsy a Magyar Nemzet pénteki számában megjelent interjúban nagyon fontosnak nevezte a miniszterelnök bizalmát, és biztos benne, hogy folytatják a közös munkát. Azt is elmondta, hogy nem tervezi lemondását, nem is érti az erre vonatkozó kérdést.

Az interjúban a jegybankelnök feltette a kérdést, hogy

egy jól működő, törvényes jegybank elnökének, amely új, sikeres monetáris politikát valósít meg, s ennek keretei között a forintosítás nyomán mintegy ezermilliárd forintot ad át a magyar társadalomnak, miért is kellene lemondania.

Hangsúlyozta, a jegybanktörvény nem tiltja, hogy oktatási feladatokat lásson el a jegybank, sőt előírja a kormány gazdaságpolitikájának segítését. Az oktatás támogatása a társadalmi felelősségvállalás egyik fontos eleme, hozzájárulhat a sikeres gazdaság- és társadalompolitikához.

Leszögezte, hogy a befektetési kérdésekben a “nemzeti öntudatról és kincsképzésről van szó”.

Ha a jegybank, átlátható módon tud arra forrást teremteni, hogy vissza tudja vásárolni a hazánkból elvitt műtárgyakat, azt megteheti. Ezzel a nemzeti öntudatot erősíti, és gyarapítja a nemzeti vagyont.

Hozzátette: az Európai Unióban a jegybankok kétharmada valamilyen formában részt vesz képzőművészeti alkotások vásárlásában, oktatási tevékenységet folytat, pénzügyi, tudatossági programokat indít.

Az MNB által létrehozott alapítványoknak juttatott 267 milliárd forintot, illetve az abból profitáló rokonokat firtató kérdésre azt mondta, mindenki a saját családjáért tud felelősséget vállalni. “Amikor arról nyilatkoztam, hogy a családomnak nincs offshore érdekeltsége, akkor a szűk családomra, vagyis a feleségemre, a két fiamra és magamra gondoltam. Nekem Magyarországon körülbelül száz unokatestvérem van, világszerte pedig 3-400 rokonom. A VS.hu portál esetében is tiszta a kép: az unokatestvérem cáfolta, hogy érdekeltségében állna az újság kiadója”.

Hozzátette: az alapítványok nem vizsgálják, hogy a támogatott projektek mögött milyen tulajdonosok állnak.

A Sakk és póker című könyvről Matolcsy György azt mondta, az elsősorban nem róla szól, hanem Magyarországról, másodsorban a miniszterelnökről, illetve arról, hogy az ország miként vívta meg a szabadságharcot 2010 és 2013 között.

Természetes, hogy támogattuk.

Az egyik unokatestvére, Szemerey Tamás cégétől valamennyi alapítvány által megrendelt azonos tanulmányért kifizetett pénzekre vonatkozó kérdésre azt válaszolta, a BanKonzult tanulmányait azért rendelték meg az alapítványok és a jegybank, mert olyan információkat tartalmaz, amelyek nagyon fontosak a pénzügyi döntések meghozatalához. Azért vásárolta meg minden alapítvány külön-külön, mert a kiadványok szerzői jogvédelem alatt állnak.

A forintosításból 136 milliárd forint nyeresége származott az MNB-nek, de nem azért, mert ebből akart szert tenni nyereségre, hanem mert a Kúria döntése alapján piaci árfolyamon kellett forintosítani.

Ezzel az összeggel és a nemzeti bank által végrehajtott monetáris fordulattal nyereséges lett az intézmény. Tehát először is örömre van ok, szerintem minden magyar állampolgár örüljön.

Nem tagadta, a jegybank dönthetett volna úgy is, hogy átutalja az alapítványokba fektetett 267 milliárd forintot a költségvetésnek, hogy abból kártalanítsák a devizahiteleseket, akár az egészségügyben tátongó lyukakat is betömhette volna az összeg, illetve nyugdíjemelésre is lehetett volna költeni,

de mi az oktatást tartottuk a legfontosabbnak.

Bejelentette azt is, hogy a jövőben minden alapítvány köteles lesz közbeszerzést kiírni a közbeszerzési törvény hatálya alá tartozó esetekben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik