Belföld

Embercsempészek ellen emeltek vádat Szegeden

Tíz szír és tizenegy afgán menekültet próbált Mórahalom közeléből Nyugat-Európába juttatni tavaly nyáron az a négy román és egy magyar állampolgárságú férfi, akikkel szemben embercsempészet miatt emelt vádat a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség, tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője pénteken az MTI-t.

Szanka Ferenc közölte, a férfiakat vagyoni haszonszerzés végett, az államhatár átlépéséhez több személynek segítséget nyújtva, a csempészett személy sanyargatásával elkövetett embercsempészés bűntettével vádolja az ügyészség.

A vádirat szerint a Németországban tartózkodó – hasonló báncselekmény miatt korábban már elítélt – szegedi férfi egy ismeretlenül maradt román társával négy romániai férfit szervezett be, hogy ezer euró fejében a zöldhatár közeléből az általuk biztosított kisteherautóval más embercsempészek által Magyarországra juttatott migránsokat Nyugat-Európába szállítsanak. A bűncselekmény fedezése érdekében a magyar vádlott kisteherautóját fiktív adásvételi szerződéssel értékesítette. A román állampolgárságú vádlottak tolmácsként, sofőrként, szervezőként vettek részt a bűncselekményben.

A romániai vádlottak 2015. augusztus 24-én egy röszkei benzinkút parkolójában vették át a kisteherautót, majd Mórahalom külterületére hajtottak, ahol tíz szír és tizenegy afgán állampolgárságú migráns szállt be a jármű rakterébe. Budapest felé indultak, a tehergépkocsi előtt felvezető autó haladt, de a rendőrök az autópályán megállították őket.

A szakértői vélemény szerint a teherautó rakterében a minimális szellőzés miatt 20-25 perc elteltével oxigénhiány alakult volna ki, az utazás a migránsok számára jelentős testi, lelki gyötrelemmel járt volna, tudatta a csoportvezető ügyész.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik