Belföld

Balog: megfontolják a 9 évfolyamos általános iskola bevezetését

A miniszter sikeresnek értékelte a köznevelési kerekasztal eddigi működését. Új nemzeti alaptantervet fogadnak el a jövő év végéig.

Sikeresnek értékelte a köznevelési kerekasztal működésének első időszakát Balog Zoltán. Az emberierőforrás-miniszter bejelentette: 57 tankerületi központ jöhet lére. Ezek önálló jogi személyek lesznek, és egy-egy tankerület egy közepes méretű egyetem költségvetésével gazdálkodhat. A köznevelésnek 130 milliárdos pluszforrást biztosítanak a jövő évi büdzsében.

Balog elmondta: a kormány meggyőződése, hogy a vegyes – állami és önkormányzati – működtetésű rendszer nem jó, így erről még tárgyalnak a jövőben. Azt is közölte, hogy az új nemzeti alaptanterv koncepcióját a jövő év végéig elfogadják, és a tervek szerint 2018-tól vezetik be. Ezzel párhuzamosan döntenek arról, hogy bevezetik-e a kilenc évfolyamos általános iskolát.

A miniszter szólt arról is, hogy a kerekasztal azt javasolja, hogy a béremelés utolsó, 2017 szeptemberi része differenciált legyen. Erről az iskolaigazgatók és a tankerületi vezetők közösen döntenek majd. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik