Belföld

Az EU megelégelte a saját bénázását, orbáni magasságokban oldanák meg a menekültválságot

Milliárdokkal válthatjuk meg az EU-nak, hogy nem fogadunk be menekülteket, ami jól is jöhet a népszavazásra és a 2018-as kampányra készülő Orbánnak. Új erőre kaphat a szabadságharcos retorika.

Hosszú hónapok óta nyögi Európa a menekültválságot, mígnem végül lefeküdtek a törököknek, az Európai Bizottság zöld jelzést adott a vízummentességüknek, amit a törökök a márciusi megállapodáskor, a menekültcsere elfogadása idején kértek az EU-tól.

A törökök biztosan jól járnak, de ez még kevés a válság megoldásához. A törökök schengeni győzelemről írnak, a renitens tagállamokkal azonban egy rakás pénzt fizettetne a közösség.

Határozott erőteljes tervet hoztak, mintha csak eltanulták volna a magyar miniszterelnöktől

Az Európai Bizottság terve szerint önkéntes alapon elosztanák a menekülteket az európai államok, aki pedig nem venne részt benne, az fizetne. Nem keveset. Menekültenként  250 ezer eurót, azaz 78,25 millió forintot. És lenne belőlük nagyjából kétezer.

Ami közel 500 millió euró, 150.000.000.000 forint. 150 milliárd.

Csak hogy érzékeltessük, hogy ez mekkora pénz.

  • A felcsúti Pancho Aréna 3,7 milliárd volt, 2020-ig 32 futballstadion készül el, amire 215 milliárd közpénz folyik majd el.
  • A 2017-es költségvetés tartaléka önmagában 170 milliárd lesz, élsportra 220,7 milliárd megy.
  • Ne legyünk igazságtalanok: oktatásra 2017-ben 1618 milliárd jut, 261 milliárddal több, mint idén, egészségügyre meg 1447 milliárd, 164,4 milliárddal több.

Frans Timmermans bejelentése:

Egyszerű, ha a tagállamok nem találnak közös megoldást abban, hogy elosszák a felelősséget, akkor arra önmagában, egyedül senki nem lesz képes. Vagy együtt oldjuk fel, vagy feladjuk és vállaljuk annak a szörnyű következményeit.

A magyarok kiakadtak

A pénzbírság nagyjából az unió egyetlen fegyvere, amivel leszerelheti a tagállamokat, ami komoly csapás Orbánnak, mert a Fidesz politikájának hónapok óta az a középpontja, hogy megvédik az országot és egyetlen menekült sem jöhet az országba.

És erről szól a népszavazásuk is.

Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?

Kaufmann Balázs, 24.hu
Kaufmann Balázs, 24.hu

Ezt a kérdést kedden hagyta jóvá a Kúria, részben azzal az indokkal, hogy az nem sértene nemzetközi szerződést, és az EU-s joggal sem áll ellentétben. A referendumot legkorábban ősszel tartják és nem kevés politikai hasznot vár tőle a Fidesz, egyfajta erőfelmérés ez a 2018-as választás előtt.

Mondjuk a mostani EU-s döntés értelmében a betelepítés nem lenne kötelező, de fizetni, azt kellene.

Különböző, kormányközeli források arról beszéltek a 24.hu-nak, hogy a kabinetet nem érte váratlanul az uniós javaslat.

Sőt, az, hogy milliárdok megfizetésére kényszerítene a közösség, még jól is jöhet a Fidesznek, kampányelem lehet, hogy fizetni kell a szabadság megváltásáért. Ráadásul az is felvetődött, hogy a pénzt nem kell kifizetni, hanem az EU-s támogatási forrásokból vonnák le vagy tartanák vissza.

Vezető politikusok ugrottak rá a témára:

  • Kovács Zoltán a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában szerdán “hajmeresztőnek” nevezte, hogy bírságjellegű “díjat” fizetnének azok az uniós tagállamok, amelyek nem akarnak befogadni más tagországokból áttelepített menekülteket. A kormányszóvivő úgy fogalmazott, hogy ezzel “zsarolnák” a tagállamokat.
  • Rogán Antal azt mondta, a kormány álláspontja szerint Brüsszel helyett csak a magyarok dönthetik el, hogy kivel akarnak egy országban élni. Úgy látja, Brüsszelben “egyre őrültebb javaslatok látnak napvilágot”.
  • Szijjártó Péter szerint a magyar kormány nem zsarolható kvótaügyben sem. “Timmermans elismerte, hogy Brüsszel kényszerbetelepítést akar. A kényszerbetelepítés elfogadhatatlan, Brüsszel nem, csak a magyarok dönthetnek arról, kit fogadunk be az országunkba”, mondta a miniszter.

Lázár János a csütörtöki Kormányinfón arról beszélt, a kényszerbetelepítés megvonná Magyarországtól és a magyar emberektől, hogy meghatározhassák, kivel akarunk együtt élni. A miniszter antidemokratikusnak és embertelennek nevezte a döntést. Majd hozzátette, a negyedmillió euróval az EU beárazta, mennyit ér egy ember élete, ami a kontinens legsötétebb időit idézik.

Kaufmann Balázs, 24.hu
Kaufmann Balázs, 24.hu

Jókor jött

Reiner Roland politikai elemző szerint a brüsszeli javaslat jókor jött a kormánynak, mert továbbra is a menekültkérdés lehet az, ami meghatározza a politikai napirendet.

Az uniós technokrata javaslattal az a baj, hogy nem reflektál arra, hogy egyes tagállamok eleve elutasítják a befogadást mint megoldást.

Az elemző szerint az esetleges fizetést a Fidesz jól tudná kommunikálni, ők jól tudnák pozicionálni a saját politikájukat ezzel szemben, míg a baloldali pártok zsákutcába kerülnének, mert az nem lehet üzenet, hogy Brüsszel jogosan büntette meg az országot.

Képek: Kaufmann Balázs, 24.hu, az idomeni menekülttáborból

(Adatok és információk: Európai Bizottság, Financial Times, Politico)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik