Belföld

A környéken sem volt az ATV forrása a körmendi ablakbetörésnél

Ahogy azt korábban már megírtuk, a vasi rendőrfőkapitány szerint nincs bizonyíték arra, hogy menekültek rátörték az ablakot helyi kézilabdás lányokra. A nyugat.hu  részletes beszámolót szeretett volna írni a történtekről, erre azonban nem volt lehetőség, mert kiderült, hogy az ATV.hu forrása ott sem volt amikor az esemény történt,

vagyis az állítólagos támadást ő semmiképpen nem láthatta. 

Az ATV.hu Faragóra hivatkozott akkor is, amikor azt írták, az állítólagos támadás után az edzést azonnal megszakították és a lányokat biztonságba helyezték. Az egyesület elnöke viszont a lapnak azt nyilatkozta,

lánya azt mesélte neki, hogy a kézisek egyszerűen hazamentek. Mentésről szó sem volt.

Tiborcz János rendőrfőkapitány az egyik kézilabdás lány anyjának vallomásából idézett. Ő azt mondta, a menekültek nem jöttek ki a táborból, senkit nem kellett kimenekíteni. Tiborcz sajtótájékoztatóján hozzátette, a menekültek saját szállásukon fel szoktak ülni az ablakpárkányra, s hátukat az üvegablaknak támasztják. Egyáltalán nem zárható ki, hogy ettől dőlt ki a már korábban megrepedezett üveg.

Orbán Viktor közben azonnali intézkedésre kérte fel Pintér Sándor belügyminisztert, Lázár János pedig tényként beszélt az esetről: “molesztálták, illetve zaklatták az ott elhelyezett bevándorlók, ezt ez ügyeletes tiszt figyelmeztetésére sem hagyták abba.”

Ki kell deríteni, hogy pontosan mi történt csütörtökön Körmenden, mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő az M1 esti műsorában. A szóvivő szerint a rendőrség már megtette az elsődleges megállapításait, de – ahogy a miniszterelnök is elrendelte – fel kell tárni az ügy minden részletét. Úgy látja, “egy dolog biztos, történt valami”.
Arra a kérdésre, hogy az események miatt zárttá tehetik-e a jelenleg nyílt körmendi befogadóállomást, azt válaszolta, erre vonatkozóan uniós és magyar jogszabályok az irányadóak. Azokat a menekülteket helyezik el zárt táborokban, akik megsértették a törvényeket, írja az MTI.
 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik