Belföld

Lúgos támadás – Négy évet kapott a volt budai kórházigazgató

Beleszámít az az idő a büntetésébe, amit rács mögött töltött.

Első fokon bűnösnek találta a bíróság azt a volt budai kórházigazgatót, akit azzal vádolnak, hogy lúggal támadt szeretőjére egy budai lakásban még 2013-ban. A férfi négy év letöltendő börtönbüntetést kapott. Ebbe az időbe beleszámít, amit rács mögött, előzetes letartóztatásban töltött, ez összesen négy hónap. A doktort a Fővárosi Törvényszék emellett több évre eltiltotta hivatása gyakorlásától.

A bíróság közvetett bizonyítékok alapján ítélte testi sértés és kifosztás miatt szabadságvesztésre a vádlottat, aki fellebezett az ítélet ellen. A 444.hu cikke szerint a férfi szabadlábon védekezhet. 

A bíró azt mondta: speciális orvosi szaktudásra utal, hogy a nőt a támadója nem savval, hanem lúggal öntötte le, előbbi ugyanis gyorsan hat, míg utóbbi hosszan fejti ki hatását, tartós szenvedést okozva.

A támadás

Három éve egy tavaszi reggelen Erika, miután útnak indította a gyerekeit, elindult, hogy megsétáltassa a kutyáját. Kinyitotta az ajtót, de egy kerékpáros maszkot viselő férfit pillantott meg, aki az ajtó előtt ácsorgott. A férfi megragadta a nyakát, és betuszkolta a lakásba. A földre teperte, zsineggel összekötözte, a farkát csóváló kutyát kivitte a konyhába, majd elkérte a földön fekvő Erikától a lakáskulcsot, bezárta az ajtót és combon szúrta egy kábító injekcióval. Erika eddig emlékszik arra, mi történt.

Ahogyan az a szerdai tárgyaláson is kiderült, ezután a támadó levetkőztette a nőt, majd leöntötte lúggal a nemi szervét. Az ájult asszonyt végül szőnyegbe csavarta, majd távozott. Renner Erikát órákkal később a volt férje és új barátja találta meg. Azóta is kezelés alatt áll. Borzalmas kínokat kell kiállnia. Eddig hat műtéten esett át, új hüvelyt kell kialakítaniuk az orvosoknak, pillanatnyilag sem szexuális életre, sem vizeletürítésre nem képes.

Fotó: Pál Anna Viktória
Fotó: Pál Anna Viktória

A rokon

Az életveszélyes égési sérülésekkel járó bűncselekmény elkövetésével B. Krisztiánt, egy budai kórház akkori főigazgatóját, Renner Erika hajdani általános iskolai évfolyamtársát gyanúsították meg. B Krisztián 4 hónapot volt előzetesben, aztán a Fővárosi Főügyészség 2014 augusztusban közölte: megszüntették a nyomozást a gyanúsítottal szemben. Nem volt elegendő bizonyíték ellene, ezért döntöttek így. Már akkor többen azt pedzegették, hogy a döntés nem lehet véletlen. A gyanúsított ugyanis a Nemzet Orvosa, Mikola István rokona.

A DK egészen odáig ment, hogy írásbeli kérdéssel fordul Polt Péter legfőbb ügyészhez az ügyben. Tudni akarta, hogy adott-e utasítást Mikola István vagy más magas rangú fideszes politikus az ügyészségnek arra vonatkozóan, hogy le kell állítani a fideszes rokon elleni nyomozást. Mindenesetre Erika ügyvédje is panasszal élt a nyomozás megszüntetése ellen. Aztán mégis megvádolták B.Krisztiánt a brutális bűncselekménnyel.

A viszony

Erika és Krisztián, az iskolai évek után 20 évig semmit nem tudott egymásról egészen addig, amíg Krisztián meg nem kereste a nőt egy közösségi oldalon. A férfi – aki ekkor már ötgyermekes családapa volt az mondta, válni akar. Ezek után másfél évig tartott a kapcsolat, de ahogy lassan kiderült, a férfi mégsem akar válni Erika kirakta.

A szakítás és a támadás között négy hónap telt el. B. sokszor hívta a nőt, de ekkor már nem találkoztak. Látta a férfit, amint járó motorral megállt a ház előtt, SMS-eket kapott tőle. Zaklatta.

A perbeszédek

Az ügyész a mai perbeszédben kiemelte, hogy szerinte nem véletlen, hogy B. Krisztián a nő telefonját és laptopját vitte el, hiszen azokon, számára terhelő bizonyítékok lehettek. Azt is kiemelte, hogy az az injekció, amit a sértett kapott, olyan szakszerűen volt összeállítva, hogy csakis szakember, orvos készíthette. Szerinte az is B. Krisztián bűnösségét bizonyítja, hogy az elkövető pontosan tudta, melyik kulcs melyik zárba való Erika lakásában, ahogyan azzal is tisztában volt, hogy mi lehet a nő napirendje. Sőt az ügyész azt is hozzátette, hogy B. Krisztián azért szakított meg minden kapcsolatot a támadás előtt majd két hónappal, mert szerinte ez egy előre eltervezett stratégia volt.

Azt kérte az ügyész, hogy B. Krisztiánt életveszélyt okozó testi sértés miatt ítélje el a törvényszék és örökre tiltsa el az orvosi hivatás gyakorlásától.

Bánáti János, B. Krisztián ügyvédje azzal kezdte a perbeszédet, hogy a védelemnek a legfontosabb célja az volt, hogy megkérdőjelezze, hogy kétséget kizárólag a vádlott követte el a bűncselekményt. Kitért arra, hogy Erika lakásából, ellentétben az ügyész állításával, sokkal több dolog tűnt el. Nem csak egy telefon, hanem három és legalább két laptop is. Bánáti szerint az a tény hogy a támadás előtt jóval, január végén kereste utoljára a vádlott Erikát, ellentétben az ügyészség álláspontjával, pont azt bizonyítja, hogy B. Krisztián túltette magát a szakításon. Sőt, Bánáti szerint az is kétséget ébreszt a vádlott bűnösségét illetően, hogy Erika nem ismerte fel a maszkos, elváltoztatott hangon, ragok nélkül beszélő támadóban egyértelműen M. Krisztiánt.

A védő szerint tehát a vádlott bűnössége kétséget kizárólag nem bizonyítható, ezért Bánáti János azt kérte a bíróságtól, hogy mentsék fel a vádlottat.

Fotó: Pál Anna Viktória
Fotó: Pál Anna Viktória

“Nem vagyok bűnös”

B. Krisztián az utolsó szó jogán azt mondta, nem ő tette. Arról beszélt, hogy ellentétben a perben elhangzott szavakkal, ő érzelmileg igenis stabil és jól tudja kontrollálni a kudarcait. Vagyis sértő számára, hogy mindenki arról beszél, ő lehetett a támadó, mert nem tudja kezelni az ilyen válságokat az életében. Azt is hozzátette, hogy az szerinte is életszerűtlen, hogy ha ő volt a támadó, akkor miért nem ismerte fel Erika.

A vádlott

Dr. B. Krisztián a Semmelweis Egyetemen tanult, de már egyetemi éveiben elkezdett dolgozni az Országos Mentőszolgálatnál. Egy évet a kanadai McGill Egyetemen is hallgatott, dolgozott kutatóként a Pharmacon nevű gyógyszerészeti cégnél, majd a Corvinuson is szerzett egy diplomát. 2005-től dolgozott abban a budai kórházban, aminek később igazgatója lett, de volt az Egyházi Kórházak Szövetségének elnökhelyettese is.

Most az újsághírek szerint egy magánkórházban dolgozik. Korábban pedig – amikor fény derült a vádemelésre – egy budapesti egészségügyi központban “találtunk rá”, ahol – a honlapon akkor szereplő adatok szerint – csecsemő- és gyermekgyógyászként dolgozott. Bemutatkozó oldalán nyoma sem volt annak, hogy valaha ő vezette a II. kerületi intézményt. Miután a vádemelés nyilvánosságra került, eltűnt az említett oldalról.

A 444. hu cikke szerint Erika a tárgyalás után arról beszélt, hogy nem elégedett az ítélettel. Azt mondta, hogy kapcsolatban van az övéhez hasonló savas támadások áldozatait tömörítő nemzetközi civil szervezettel, és Európában máshol életfogytig tartó börtönbüntetést szabnak ki ilyesmiért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik