Belföld

Elemlámpával verhette össze egy fiú fejét egy rendőr Sarkadon

A családja legalábbis ezt állítja. Azt mondják, nem ez volt az első eset, ezúttal azonban az ügyészséghez fordultak. Nyomozás indult, gyanúsított egyelőre nincs.

Egy 18 éves, fejsérült fiút láttak el a gyulai kórházban a hétvégén, sebét össze kellett varrni, sérülései nyolc napon túl gyógyulóak. Családja állítja: egy rendőr bántalmazta a sarkadi majálison, ok nélkül, és nem először. A történettel az apa kereste meg a 24.hu-t.

A férfi és fia azt állítja, a támadásnak nem volt előzménye. A 18 éves fiú a testvérével szórakozott a majálison, azt mondta, egy-egy sört ittak meg, nem voltak részegek. Erik szerint négy rendőr lépett oda hozzájuk, egyikük pedig távozásra szólította fel őket megszabva, hogy merre menjenek. A fiatalok abba belementek, hogy elhagyják a területet, de nem a kijelölt útvonalon, attól tartottak ugyanis, hogy a sötét útszakaszon bántalmazzák őket, pontosabban az a rendőr, akitől tartott, és aki a rendezvényen kívül akarta tudni őket. Az apa szerint az egyenruhás kiszemelte a kisebbik fiát, ahogy ő fogalmazott, mint oroszlán az áldozatát.

A fiú állítja, a parkolóban az egyenruhások utolérték őket, a megszólítás pedig a következő volt:

„Állj már meg, a kurva anyádat, mit képzelsz magadról?”

Erik azt mondta, az említett rendőr elkapta a ruhájánál fogva, szorította a torkát, majd elővett egy zseblámpát, és azzal sújtott le a fejére többször. A többiek addig a bátyját teperték le a földre. A 18 éves fiatalnak sikerült ugyan elszaladnia, de a rendőr utánament és elkapta, ezután „bevágta” a rendőrautóba, amelyben két másik kollégája ült. A rendőrségre mentek, a szóban forgó egyenruhás pedig bevitte egy irodába. Ott csak ketten voltak, de az épületben tartózkodott a fent említett öt munkatársa is.

sarkadi támadás

A fiú elmondása szerint a következő kijelentés hagyta el a rendőr száját, míg ketten voltak a helyiségben:

„Örülj, hogy élsz!”

A rendőr megkérdezte tőle, panasszal él-e az intézkedéssel szemben. A fiú igennel felelt, de az egyenruhás azt mondta neki, hogy jobban jár, ha aláírja, hogy nem, különben bezáratja. Erik azt mondta, megijedt, ezért nem ellenkezett tovább.

Rosszul volt, ezért elvitték a helyi szakrendelőbe. A fiatal szerint a papírjára az került, hogy korlátba esett. Állítja, a rendőr kérte azt az ügyeletes orvostól, hogy ezt írja rá, ő pedig hiába ágált ez ellen. Ezek után elengedték, de otthon rosszul lett, ezért a szülei elvitték Gyulára, ahol összevarrták a sebét.

sarkadi támadás

Beszélt arról is, hogy nem ez volt az első hasonló „találkozása” ezzel a rendőrrel, tavaly augusztus 20-án is bántalmazta egy sötét útszakaszon, ököllel ütötte. Akkor is megsérült, de mint mondja, közel sem ennyire.

A fiú apja, László azt állítja, a tavaly nyári támadás után személyesen kereste fel a Sarkadi Rendőrkapitányság vezetőjét, és bár úgy tudja, következménye nem lett az ügynek, akkor egy ideig „nyugtuk volt”. A férfi beszélt arról is, hogy több hasonló eset történt már a településen, de az emberek félnek beszélni, ő azonban most megtette a szükséges lépéseket: kedden Szegedre utaztak és bejelentést tettek az ügyészségen.

sarkadi támadás

Kérdéseinket az eset kapcsán még hétfőn elküldtünk megyei rendőr-főkapitányságnak, kedden pedig a Központi Nyomozó Főügyészségnek is.

A Sarkadi Rendőrkapitányságra 2016. május 1-jén, az esti órákban arról érkezett bejelentés, hogy Sarkadon, a Vásártéren tartott rendezvényen rendzavarás történt. A bejelentést polgárőrök tették, akik a helyszínen várták a rendőrjárőröket és elmondták, hogy a majálison két férfi agresszíven viselkedett, verekedtek és többekkel kötekedtek. A rendőrök már nem találták a Vásártéren a férfiakat – írta válaszában a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Körülbelül 10 perccel később, amikor ismét bejelentés érkezett a verekedőkről, a rendőrjárőrök Sarkadon, az Anti úton találták meg a két férfit, akik többszöri felszólításra sem igazolták magukat. Az irataikat nem adták át és ki akarták vonni magukat az intézkedés alól, el akartak futni. Az egyik rendőr megfogta az egyik férfi karját, de ezzel nem tudta visszatartani. A férfi kirántotta a karját a rendőr kezéből, majd hadonászni kezdett, erőszakosan viselkedett. A rendőr ezért alkalmazott testi kényszert, ezért vitte földre és bilincselte meg a férfit, aki elmondása szerint nem az intézkedés közben, hanem korábban, a rendezvényen sérült meg. Társát, aki a Gyulai út irányába szaladt el, a másik rendőrjárőr fogta el és bilincselte meg. Ezt követően mindkét férfit előállították a Sarkadi Rendőrkapitányságra. Az utóbbi férfi az intézkedés közben könnyű sérülést szenvedett, ezért a rendőrök orvosi vizsgálatra vitték, ahol ellátták a sérülését. A rendőri intézkedés ellen, annak befejezését követően sem az előállítottak, sem más személy a rendőrségen panaszt nem jelentett be.

A parancsnoki kivizsgálás szerint a rendőri intézkedések mindkét személlyel szemben jogszerűek, szakszerűek és arányosak voltak.

A Sarkadi Rendőrkapitányság Rendészeti Osztálya személyazonosság igazolásával kapcsolatos kötelességek megszegése és jogszerű intézkedéssel szembeni engedetlenség szabálysértések elkövetése miatt indított eljárást mindkét sarkadi férfi ellen. Az eljárás során a rendőrség a Vásártéri rendezvényen történteket is vizsgálja.

A Központi Nyomozó Főügyészség Szegedi Regionális Osztálya válaszában arról tájékoztatott, a mai napon, 2016. május 4-én hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntettének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen nyomozást rendelt el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik