Belföld

Tiszakécskei gyilkosság – “Talán minket öltek volna meg, ha nem jön ide ez a migráns”

Az áldozat állítólag azért jött Magyarországra, mert nagyszülei Keresztúrról származnak, ő is szeretett volna megtanulni magyarul és letelepedni valahol a tanyavilágban.

Kimerülten, ápolatlanul, egy nagy guruló bőröndre erősített sátorral érkezett Magyarországra autóstoppal még március elején az a 40 éves izraeli férfit, aki két fiatal ölt meg Tiszakécskén. Magyarul egy szót sem tudott, de a városban már volt egy magyar nő, aki várta őt – írja az Index.

A lap szerint az áldozat CouchSurfing nevű közösségi oldalon talált szállást Kecskeméten. “Amikor megláttam a benzinkútnál, az volt az első gondolatom, hogy te jó ég!” – mondta  telefonon a nő, aki befogadta. Az izraeli férfi azt mondta Edinának, hogy Németországban tanult orvosi műszerésznek, de otthagyta az egyetemet. Állítása szerint azért jött Magyarországra, mert nagyszülei Keresztúrról származnak, ő is szeretett volna megtanulni magyarul, majd letelepedni valahol a magyar tanyavilágban.

A nő szerint azonban ellentmondásos ember benyomását keltette, „mint akivel nem lenne rendben valami”. Tökéletesen beszélt angolul, tájékozottnak és műveltnek tűnt, de zárkózott volt, és nem evett mást, csak különböző magvakat. Nem volt barátkozó, se érdeklődő, szinte egész nap behúzott függönnyel ült a szobájában, és azt nézegette az interneten, hogy melyik vitaminból mennyit érdemes bevennie, hogy egészséges legyen.

Volt pénze, de senki sem tudja, hogy mennyi. Életviteléből arra lehet következtetni, hogy nem vetette fel a pénz, vagy nagyon spórolt valamire. Mindenesetre „visszavarrta a cipője leszakadt talpát, és a pénztárcája kiszakadt bélését is”. A nő szerint az érintőképernyős telefonjának is be volt törve a kijelzője, a laptopja pedig olyan régi volt, hogy ilyet ő még nem is látott. A férfi vágya állítólag az volt, hogy találjon egy tanyát, ahol letelepedhet, de házigazdája szerint nem keresgélt.

A nő azonban munkát kapott Budapesten, és jelezte férfinak,a  hogy hamarosan el kell költöznie, mert kiadja a lakását. Az áldizat állítólag nem keresett másik szállást. “Negyven napig lakott nálam, majd elvittem Tiszakécskére. Próbáltam egy ismerősömnél elszállásolni, de nem fogadták be, Ofirnak pedig nem tetszett a kemping, mert sokallt 1500 forintot fizetni éjszakánként. Végül azt mondta, tegyem ki a kukoricás mellett, mire mondtam, hogy na, azt azért nem”. Így végül a tiszakécskei állomásra vitte Ofirt, aki azt mondta neki, megpróbál eljutni Debrecenbe. Ezután nem találkoztak többet.

Ofir április 15-én érkezett Tiszakécskére, vagyis egy héttel azelőtt, hogy megölték. Sátrat vert a sínek mellett, valahol a kocsma és a vasútállomás között.  Az állomás környékén többen mondták, hogy Ofir albérletet keresett, amiből nincs sok arrafelé. Szállodába nem akart menni, az a férfi pedig nem akarta befogadni, aki a környék kisebb településeiről Tiszakécskére érkező munkásoknak szokott szobákat kiadni.

A férfi holttestét a városközponttól néhány perc sétára lévő Arany János utca egyetlen romos házban találták meg a rendőrök, az épületet látszólag évek óta csak a penész eszi. Az egyik helyi asszony elmondta, három hete figyelt fel a fiatalok “mozgolódására”. “Talán minket öltek volna meg, ha nem jön ide ez a migráns” – mondta. Azt mondta az idősebb fiúról, hogy jámbornak tűnt, se vele, se a másik fiatallal nem volt gond.

Ahogy arról beszámoltunk, a gyilkosság április 22-én történt, a 40 éves világutazót egy romos tiszakécskei ház udvarán támadtak rá, míg a hálózsákjában feküdt. Téglákkal ölték meg, amelyeket az udvaron találtak. Miután végeztek vele, elvették az értékeit – két telefont, egy laptopot és a pénzét – majd elrejtették a holttestet: behúzták a romos épületbe és betemették a törmelékkel. Az egyik fiú a brutális gyilkosság után eladta az egyik telefont illetve a laptopot, a többi holmit pedig – a sátorral és a hátizsákkal együtt – elásták.

Az ügyészség szerint a fiatalok előzetes letartóztatása azért indokolt, mert egyrészt súlyos bűncselekményt követtel el, másrészt tartani kell attól, hogy elszöknének vagy elrejtőznének.

A rendőrség egyébként vasárnap közölte, hogy megtalálták a napokig  eltűntként keresett külföldi holttestét. A Bors hétfőn arról írt, hogy az idősebb fiú rákapott a drogra, és nemrég szabadult a börtönből, ahová betörés miatt került.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik