Belföld

Szilánkosra törte egy utas az ellenőr csuklóját

A keze gyakorlatilag béna, mert miután felépült, munka közben baleset érte. Most a bíróságon harcol a kártérítésért.

Szilánkosra törte egy utas egy ellenőr csuklóját. A férfi keze annyira megsérült, hogy csak több műtéttel tudták az orvosok valamelyest helyreállítani – írja a Bors.

“Tudom, hogy sokan rosszul vannak, ha csak meglátnak egy ellenőrt, én azonban büszke voltam a munkámra és a munkahelyemre. Egész életemben emberekkel akartam foglalkozni, és ez a munka pont ilyen. Nekem szinte mindig sikerült szót értenem az utasokkal, sőt el is beszélgettem velük. A cégnek is rengeteg hasznot hajtottam, azok közé az ellenőrök közé tartoztam, akik a legtöbb, helyszíni bírságból származó pénzt vitték be az esti elszámoláskor. 2010-ben a 2-es villamosra voltam beosztva egy kolléganőmmel. Egy háromtagú fiúbanda belekötött a lányba, én pedig a társam védelmére keltem. Az egyik gyerek megfog­ta a kezemet és hátracsava­r­ta a csuklómat” –  idézte fel a lapnak.

Miután felépült, azonnal jelentkezett a főnökeinél, hogy újra munkába álljon. Így is lett, de aztán baleset történt: minden ment a régi kerékvágásban, míg az egyik buszos munkája alatt hirtelen fékezett a sofőr, ő pedig elesett, rá a műtött csuklójára..Ebben az esetben sokkal nagyobb volt a baj, mint először, a keze gyakorlatilag béna. “Tudtam, hogy így a munkahelyemet elveszítem, de arra álmomban sem gondoltam, hogy így elbánnak velem” – mondta.

A férfi elismeri, hogy aláírta azt a papírt, amelyen a cég közös megegyezéssel felbontotta a munkaszerződését. Arra azonban senki nem figyelmeztette, hogy a munkahelyi baleset miatt nem kap kártérítést. Jelenleg a bíróságon harcol az igazáért. “Egyértelmű, hogy jár ügyfelemnek a kártérítés, hiszen munka közben sérült meg kétszer is. Remélem, a bíróság is nekünk ad majd igazat “– mondta dr. Ikanov Gábor, Dániel ügyvédje.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik