Belföld

Ítéletidőre figyelmeztetnek – felhőszakadás, 60-80 km/órás szélvihar

vihar budapesten (Array)
vihar budapesten (Array)
Szerda éjfélig érvényes a veszélyjelzés. "A 70 km/h-nál erősebb szélvihar emberre, állatra veszélyes" károkat okozhat.

 

Kedden „záporos jellegű csapadék” főleg a Dunántúl északkeleti felében és a Duna vonalában eshet, arra zivatar is előfordulhat, sőt, felhőszakadás sem kizárt. Az északkeleti szél az Alföldön megélénkül, az északi szél a Nyugat-Dunántúlon megerősödik. A hőmérséklet napközben 17 és 22 fok között alakul, de a tartósan borult helyeken ennél kissé hűvösebb is lehet. Késő estére 9 és 15 fok közé hűlhet le a levegő.

A felhőszakadás miatt elsőfokú, citromsárga figyelmeztetést adtak ki tíz megyére, mert délután a Dunántúl nagy részén és a Duna-Tisza közén kisebb körzetekben akár 20-30 mm eső is eshet néhány óra alatt. 

Szerdán is marad a borús idő. Keleten szórványosan, nyugaton és az ország középső részén többször is kialakul eső, zápor. Az északias szél a Dunántúlon viharossá fokozódik, de a keleti megyékben is nagyobb területen megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet a Dunántúlon 12 és 17, másutt 17 és 22 fok között alakul.

Szerdán éjfélig hét megyére marad érvényben az elsőfokú figyelmeztetés. Ismét zivatarokra, egymást követő záporokra kell számítani. A középső országrészben a nagy mennyiségű (20-30 mm) csapadék mellé viharos (60-80 km/h) szél is társulhat, de a zivataroktól függetlenül a Dunántúlon is viharos (60-70 km/h) széllökések lehetnek.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság honlapján arra figyelmeztet, hogy a

70 km/h-nál erősebb szélvihar emberre, állatra veszélyes viharkárokat okozhat:
szilárd építményekről leszakíthatja a tetőfedeleket,
súlyosan megrongálhatja az energiaellátás és távbeszélő berendezések vezetékeit,
könnyű épületeket dönthet össze,
közlekedési zavarokat, akadályokat idézhet elő,
fákat törhet ki.

Az aktuális időjárásért keresd a Kiderül.hu-t, vagy kövesd a Facebookon!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik