Belföld
háziorvosi rendelés (Array)

Bezuhan a háziorvosok száma, de meg lesz oldva a gond

24.hu
24.hu

2016. 05. 03. 07:19

Ahogy minden egészségügyi dolgozó, úgy a háziorvosok száma is megcsappan a jövőben. A minisztérium felkészült a rendkívüli helyzetre.
Korábban a témában:

Töretlenül optimista volt az RTL Klub Magyarul Balóval című műsorának hétfői adásában Beneda Attila, pedig ő maga vallotta be, hogy 5-10 év múlva jóval kevesebb háziorvos fog praktizálni az országban. Az egészségpolitikáért felelős helyettes államtitkár elmondta, hogy így is biztosítható lesz az ellátás, mert több szakdolgozót képeznek ki, természetesen uniós forrásból, 10 milliárd forintból.

Komáromi Zoltán háziorvos, mellesleg az Együtt elnökségi tagja azt mondta, egy háziorvosnak eleve 5-8 millió forintot kell fizetnie csak azért, hogy praxist vegyen. Szerinte nettó 100 ezer forinttal kéne emelni a háziorvosok bérét, amivel a helyettes államtitkár is egyetértett. Beneda hozzátette, először alaposabban meg kell ismerniük a rendszert, amit május végéig felmérnek. Így tudni fogják, pl. hol mennyi számítógép vagy épp szakdolgozó van vagy hiányzik.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Charleroi, 2017. szeptember 19.
A Ryanair ír légitársaság repülőgépei a belgiumi Charleroi repülőtéren 2017. szeptember 19-én. A cég több mint 2000 járatát törölte, ebből 143 Belgiumból induló járatot pilótahiány, a légiforgalmi irányítás kapacitásának szűkössége, a sztrájkok, a kedvezőtlen időjárás, valamint a személyzet szabadságának kötelező kiadása miatt. (MTI/EPA/Stephanie Lecocq)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.