Élő Belföld

Lázár: hazudtak Orbán Gáspárról

Sólyom Lászlóról semmit, Gyurcsány Ferencről meglepő dolgokat mond Lázár. Vége a földeladásoknak, megbukott a közoktatási modell. Kormányinfó, élőben.

Fordulatos volt a 47. Kormányinfó, ahol Kovács Zoltán kormányszóvivő és Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter tájékoztatta a népet az ország vezérkarának dicső tetteiről. Szó esett többek között

  • a jövő évi költségvetés kényes és fényes kérdéseiről,
  • az MNB alapítványainak költéseiről, illetve arról, hogyan veszélyezteti a forintot az ellenzék,
  • Orbán Gáspár főcímben is említett ugandai kalandjáról,
  • a Budai Vár átépítéséről, amivel kapcsolatban a Gyurcsány-kormány nagyon helyesen cselekedett,
  • de a közel-keleti keresztények, a belga jód és a kitiltási botrány is szóba került.

Tanítanivaló mentegetés MNB-ügyben

Az MNB ügyeit ki kell persze vizsgálni, de szerinte ha az ellenzék Orbánt akarja támadni, ne a jegybankon keresztül tegye, mert azzal a forintot veszélyeztetik. Sőt, az ország egész pénzügyi helyzetét kockáztatják. A kormány a tények műfajában dolgozik, a jegybank monetáris politikája pedig megmentette a gazdasági stabilitást. Egymillió devizahitelesnek segített az MNB, a növekedési hitelprogram is csudajó volt, ennek köszönhető a 3 százalékos gazdasági növekedés. Minden, ami ezen túl van, az nem a kormány kompetenciája. A jegybank alapítványait a bíróság jegyezte be, a céljukat a bíróság hagyta jóvá. Ezek törvényesen működnek.

Keményen kapja az Index

Nagy nehezen megkérdezik Matolcsy Györgyről és az MNB ügyeiről is. Válaszul megint az Indexet támadja Orbán Gáspár ügyében, szóval félrebeszél, ma már sokadszor. Matolcsy szerinte nem hazudta azt, hogy az Index tulajának fiát Ugandából mentették ki.

Lázár szerint hazudtak Orbán Gáspárról

Az Index újságírója hazudik – mondta Lázár arra a cikkre, miszerint Orbán Gáspárt Ugandából hozta haza a TEK. Vagy újságírói hiba, vagy szándékos hazugság a cikk a miniszter szerint, nem vett részt ebben semmilyen állami szerv. Hosszasan ekézte a lap munkatársát, és szeretné, ha helyreigazítás jönne.

Lesz-e szuperkórház?

A budapesti szuperkórházról is kérdeztek. Rossz a fővárosi kórházak állapota, sokkalta rosszabb, mint a vidékieké. Ugyanis az EU-s pénzeket csak vidéki kórházakra fordíthatták, mintegy hetven intézményben volt fejlesztés. Lesz kiemelt kórház Budapesten, de Lázár mondatai alapján még semmi konkrétot nem tudni.

Csak megcáfolja Sólyomot

Az egész napos iskolát is forszíroznák, főleg a hátrányos helyzetű gyerekeknek. “A tankönyvpiac liberalizálására nincs szükség és nincs lehetőség” – zárta rövidre a kérdést a Miniszterelnökség feje. Ismét az elmúlt évekkel példálózik, miszerint 2004 óta csökken a színvonal az oktatásban. Matematika és nyelvtan terén is egyre rosszabb a helyzet. Az állam szerinte azért avatkozott be, mert csődben volt a rendszer. Megint gyurcsányozik: készítettek anno egy Zöld Könyvet, amiben összefoglalták az oktatás helyzetét, és ez is jelezte, tré a helyzet. Most egy köztes rendszerrel orvosolnák a hibákat, a járások és a központ közé kerülnének a tankerületek. Szerinte most épp decentralizálnak, nem nyomnak át semmit erőből, ez cáfolja Sólyom állításait.

Fellélegezhetnek a nebulók, a modell megbukott

A Nemzeti Alaptantervet sokadszorra is átdolgoznák, 2018-tól lépne hatályba az új. 2016 szeptemberétől csökkenthetik a tanulói terheket. A színvonalas oktatás Lázár szerint stratégiai kérdés, ehhez nemzeti minimumot kell meghatározni. A vegyes modell megbukott – jelentette ki Lázár arról, hogy hibás döntés volt az állam tulajdonába és az önkormányzatok működtetése alá adni az iskolákat.

Sólyomtól a kerekasztalig

Sólyom László a rezsim erőszakosságáról beszélt korábban, Lázár szerint tiszteletben tartják a volt államfők véleményét.

Ha már oktatás, a kormányülésén Palkovics László államtitkár mesélt a köznevelési kerekasztalról. Zajlik a 25 pontos követelés feldolgozása, a kerekasztal alapelveit hamarosan elfogadhatják. “Alaptézisek, alapvetések vannak körvonalazódóban” – mondta. Az egyetemek középpontba helyezése lesz a fontos, a cél, hogy legyen egy egyetemi központú továbbképzési rendszer.

Csok, nok, kocsi

21 százalékkal emelkednének az illetékek a költségvetés számai szerint. Ez Lázár szerint az ingatlanértékesítés miatt jön majd be: több lesz az ingatlaneladás, ezért az illetékbevétel is (csok és nok miatt). Tervben van az autófenntartási költségek csökkentése is. Az országos közlekedést is tervezni kell, az Alföldön például nem hobbi a biciklizés Lázár szerint, ezt támogatni kell.

Nana, Prágát ne hozzuk fel!

Újra a Várról kérdezték, felelevenedett, hogy Gyurcsány idején a Fidesz luxusberuházásnak mondta a Vár felújítását. Prágával példálózott, hogy használja a Hradzsint a közigazgatást, bár ott csak az államfői hivatal székel, nem a kormány és a minisztériumok. Lázár szerint kell kormányzati negyed, ráadásul a műemlékek megvédése és rendbetétele. A program szerinte a teljes hazai építészszakma támogatását bírja.

Masiniszta olvasóink ne olvassák el ezt a feljegyzést, mert mérgesek lesznek!

Erősen munkaerőhiányos a MÁV, hiába ment le az adósságszint. Lázár erre azt reagálta, mindenképp a környezetkímélő közlekedés kell forszírozni. Ezután nem a kérdésre válaszolva közölte, 1200 milliárd forint megy majd vasúti fejlesztésre. Hosszú barokkos körmondatokban körbejárta a teljes magyarországi közlekedési fejlesztéseket, de az még mindig nem derült ki, emelik-e a vasutasok bérét.

Egy jó kis alstomozás

Kezdődnek a kérdések, az első az Alstom-ügyre vonatkozik. Lázárnak alkalma van egy ízeset Demszkyzni: “nemzetközi bűnügybe keveredett” a liberális városvezetés. Az Alstom korrupció által jutott megrendeléshez a vádiratok szerint. Az akkori városvezetésnek van mondanivalója ezzel kapcsolatban.

Egy jó kis alstomozás

Kezdődnek a kérdések, az első az Alstom-ügyre vonatkozik. Lázárnak alkalma van egy ízeset Demszkyzni: “nemzetközi bűnügybe keveredett” a liberális városvezetés. Az Alstom korrupció által jutott megrendeléshez a vádiratok szerint. Az akkori városvezetésnek van mondanivalója ezzel kapcsolatban.

Nagy tervek a kis Várról

2015 januárjában nyújtották be az UNESCO-nak a dokumentációt a Vár átépítéséről, mivel az világörökségi helyszín. Ötletpályázatot írnak ki a Szent György tér jövőjéről. Az MTA a kutatóintézetekért cserébe lemond az Országház és Úri utcák térségében lévő ingatlanáról. Lesz új Széchenyi Könyvtár és a Magyar Nemzeti Galéria is jobb helyszínt érdemel. Berlinhez hasonlóan, ahol újraépítik a neobarokk császári palotát, Budapesten se ördögtől való a száz évvel ezelőtti épület felépítése. Ezek még meg is térülnek a turizmus miatt.

Orbán Viktor nem urizál!

Orbán Viktornak esze ágában sincs költözni, jó hely neki a Cinege utca – terelt Lázár Orbán Várba költözéséről. Nem akar grandiózus költözési tervet Orbán. Csak a helyreállítás, újjáépítés a cél. “A miniszterelnök a legkevésbé se tartozik azok közé, akik urizálnak”, így is a legszebb helyen dolgozik, nem akar teraszokat építtetni.

Gyurcsány tiszteletreméltó döntést hozott

A Budai Várról is beszélt Lázár. Még Gyurcsány Ferenc hozott egy kormányhatározatot a Vár átépítéséről, szóval ők csak ezttartják be. Gyurcsány anno József nádor elbontott palotája helyén egy kormányzati reprezentációs központot akart építeni, 9 milliárdot elkülönítettek rá. Lázár szerint óriási adósság, hogy a Vár rehabilitációja 1945 után nem történt meg.

“Tiszteletreméltó és bölcs döntést hozott Gyurcsány Ferenc kormánya” – mondta Lázár róla, hozzátéve, azóta elment Gyurcsány esze.

Jön a TIBEK!!!!

A terrorvészhelyzetes ügyben megállapodtak a többi párttal, lehet alkotmánymódosítás. Több más törvényt is módosítanak a kérdéssel, jön a TIBEK.

Települések átalakítása

Ötpárti egyeztetés volt az MSZP távolmaradása ellenére is az állami tisztviselői karról. Módosult ugye az építési törvény (5598 egyszerű bejelentés érkezett április 26-ig új ház építésére, éljen a bürokráciacsökkentés – kóválygott a mondandóval Lázár), elfogadták a településképhez passzoló épületek jogszabályát is.

Egy pohár tej, tiszta fej

Megvitatták a tejipar helyzetét is, ami nem jó. A tejipari kvóta uniós eltörlése, az orosz szankciók, a távol-keleti piacok lassú növekedése és a magyar tejfeldolgozás fejletlensége a fő gondok. Az áfacsökkentés kipipálva, a tehéntartók támogatása, kipipálva, támogatni fognak a GINOP-on keresztül élelmiszer-termelőket. A nagy cégek is fejleszthetnek majd, illetve megnézik, hogy vihetik be a hazai tejet a közétkeztetési rendszerbe (amit át is alakítanának a hazai termelőknek tetszően). Rosszabb a külföldi tej minősége, szóval megpróbálnak ez ellen is föllépni.

Földárverés, utolsó kör

Májusban megnyitja a kormány a földárverések utolsó körét, Mészáros Lőrinc örülhet. A megmaradó területek tartósan állami vagyont képeznek majd. 180 ezer hektár földet vett meg 11 ezer család, ez 240 milliárd forintot hozott.

Vas és acél országa

“Gazdasági fókuszú kormányülés” volt csütörtökön. Jön majd egy 150 milliárdos program ipari parkok kialakítására. Idén 50 milliárd forintot költhet el az NFM e célra. 13 várossal megállapodtak ipari park létesítéséről (pl. Pécs, Debrecen, Miskolc), de akár Ózdon is lehet ipari park. Hat városban van az államnak saját ipari parkja, 122 településen van már ipari park, mindezeket fejlesztik. 150 milliárd a projekt teljes költsége. 50-100 ezer munkahely jöhet Lázárék szerint létre.

Rezsimnövelés lesz

2017-ig az összes uniós pályázatot kihirdessenek, most az 54 százalék van kihirdetve. Ezer milliárdról döntöttek is már. 71 kiemelt beruházás helyzetét megtárgyalták, több mint 300 milliárd forintnyi projektet meg kéne lendíteni. Jön az “új rezsim” az EU-pályázatok kiírásában.

Mindenkinek lesz melókája

Folyamatosan nő a foglalkoztatás az országban, persze vannak, akik feketén vállalnak munkát. A muka világába akar a kormány visszavezetni embereket, 3,6-3,7 olyan ember volt, aki adót fizetett a munkája után. A visegrádi négyekhez képest is nő a foglalkoztatottság és a GDP is.

Olvasói sztorik