Belföld

“Iránytű a pénzügyekhez” című tankönyvet mutatott be Matolcsy

A kiadvány mérföldkövet jelent a pénzügyi-gazdasági ismeretek oktatásában - mondta az MNB elnöke.

Matolcsy György szerint a pénzügyi kultúra fejlesztése a gazdaságban versenyképességi tényező. Ehhez a jegybank saját eszközeivel a jövőben is hozzájárul. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke az “Iránytű a pénzügyekhez” című tankönyv bemutatóján Budapesten beszélt.

Azt mondta, az MNB a jegybanktörvényben rögzített feladatának tesz eleget, amikor a pénzügyi intézményekre kirótt bírságokból származó bevételeket a lakosság, elsősorban a fiatal korosztályok gazdasági ismereteinek bővítésére és pénzügyi tudatosságuk erősítésére használja fel. A következő tanévben a középiskolákba kerülő kiadvány mérföldkövet jelent a pénzügyi-gazdasági ismeretek oktatásában, terjesztésében – tette hozzá.

A tankönyv – a jegybank alá tartozó Pénziránytű Alapítvány – szerint több szempontból is egyedülálló újdonság a hazai oktatásban.

Bár a Nemzeti alaptanterv eddig is fontos célként határozta meg a diákok pénzügyi tudatosságának erősítését, a gyakorlatban ez az elvárás eddig nem teljesült.

MTI / Soós Lajos
MTI / Soós Lajos

A hatékony oktatás egyik fő akadálya az volt, hogy nem állt rendelkezésre egy következetes logika szerint felépülő, a teljes pénzügyi-gazdasági ismeretkört lefedő tankönyv. Ezt a hiányosságot pótolja az Iránytű a pénzügyekhez, amely a hétköznapi életből ismert gyakorlati problémák, „esettanulmányok” felől indulva mutatja be a mindennapi pénzügyek és a gazdaság működésének fontosabb összefüggéseit.

A Pénziránytű Alapítvány támogatásának köszönhetően a Könyvtárellátó (mint kiadó) a kötet első 40 ezer példányát ingyenesen az érdeklődő és a pénzügyi oktatást tanrendjükbe bevezető iskolák rendelkezésére bocsátja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik