Belföld

Gerendai Orbánról: “Se a turizmus, se a kultúra nem különösebben izgatja”

László Pál
László Pál

újságíró. 2016. 04. 26. 11:06

Nem keresték, amikor kitalálta a kormány a Magyar Turisztikai Ügynökséget. Azóta persze egyeztetnek vele is. Soha nem beszélt még Balog miniszterrel, pedig elvileg ő felügyeli a kultúrát. Igaz, szerinte egyébként sem ugyanabban a koordináta-rendszerben gondolkodnak, amikor kultúráról beszélünk. Orbán Viktorról pedig azt gondolja, hogy se a turizmus, se a kultúra nem különösebben izgatja, ő meg nem jár focimeccsre. Gerendai Károly a Szigeten idén feltűnő TEK-esekről és a magyar elit válságáról. Interjú.

Mennyit vársz, amikor azt mondod, „lássuk meg, mi lesz ebből”?

Azt mondom, hogy időt kell adni minden tervnek. Nekem van néhány. A Costes Downtown felfutási időszaka ugyan lerövidült azzal, hogy kaptunk egy Michelin-csillagot, de reálisan másfél-két évben gondolkodtunk. Amikor kivittük Bécsbe a WAMP-ot, egy szezont adtunk magunknak arra, hogy kiderüljön, működik-e. Egy fesztivál esetében ez az időszak 3-5 év, de mondjuk a Balaton Sound már az első évben sikeres volt.

Akkor máshogyan kérdezem: mennyi ideig kell változatlannak maradnia az üzleti környezetnek, törvényeknek, szabályozóknak ahhoz, hogy számolni lehessen egy vállalkozás sikerével?

Legalább 2-3 év.

És Magyarországon lehet ennyi időre előre tervezni?

Attól függ, miben. Ha a politikai rendszer stabilitását nézzük, igen, ha a kiszámíthatatlan intézkedéseket, akkor nem. Ha konkrét szakterületeket vizsgálunk, akkor a turizmus például egy olyan szegmens, amiben van egy világtrend, és ezen belül Magyarország a fekvése és az adottságai alapján ebbe a trendbe jól beilleszthető. Ebben az iparágban, azzal, hogy várhatóan egyre több pénze és szabadideje lesz az embereknek, van egy prognosztizálható további erősödés. Hacsak keresztbe nem húzza egy másik ijesztő világjelenség, ami mindenkinek, aki turizmussal foglalkozik, ott van az agyában.

Terrorizmus?

Igen. És ez a veszély várhatóan még jó darabig nem szűnik meg, sőt akár erősödhet is sajnos. Ez Európára, különösen a veszélyeztetettebb országok turisztikai teljesítményére jelentősen rányomhatja a bélyegét.

Fotó: Berecz Valter

De Budapesten nagy a veszélyfaktor?

Szerintem Budapest vagy Magyarország nem igazán kiemelt kockázatú hely. De nem merném azt mondani, részben a politikai aktivitásunk miatt, részben mert uniós tagok vagyunk, és mert vannak olyan nemzetközileg is jegyzett tömegeket megmozgató eseményeink, lásd Sziget vagy Forma-1, amik kiemelt médiafigyelmet kapnak, hogy szabad ezt a kockázatot bagatellizálni. Persze nekem az is a dolgom, hogy úgy kerüljem el ennek a kockázatát, hogy közben ne keltsek pánikot, ne ijesztgessem az embereket.

Akkor mostantól valóban kell passport a Szigetre?

Eddig is volt csomagátvizsgálás, beléptető kapu, de most az a terv, hogy valóban kellenek majd azonosító okmányok is, amivel be kell majd csekkolni. Pont úgy, mint egy reptéren vagy egy határátkelőnél. Hiszem, hogy ez nemcsak növeli a látogatók biztonságérzetét, hanem ténylegesen a biztonság is nő. Persze az adatkezelésre maximálisan odafigyelünk majd, de elképzelhető, hogy lesznek, akiknek ez már így is túlzás lesz egy olyan eseményen, amelynek az egyik fő üzenete a szabadság. Nem egyszerű kérdés ez, de nekünk most fontosabb a látogatók biztonsága.

Előfordulhat, hogy valaki be akar lépni a Szigetre és azt mondják neki, hogy te veszélyes vagy nekünk, helló?

Ennek olyan értelemben elég kicsi az esélye, hogy azt remélem, ilyen emberek eleve nem jönnek majd. De ha valaki mégis szerepel egy nemzetközi körözési adatbázisban, mint keresett vagy fokozottan veszélyes egyén, akkor ebben az esetben mégiscsak szólnunk kell a TEK-nek. Illetve, inkább úgy néz ez ki, hogy ők szólnak majd nekünk, hiszen nekünk nincs hozzáférésünk ezekhez az adatbázisokhoz, az adatokat ők látják és ellenőrzik majd.

Nem mondod, hogy Hajdu János katonái ott állnak majd a kapuban?

Nem. Ők egy a közönség elől elzárt területen várakoznak, és csak akkor jönnek elő, ha baj van. Ez egy pont olyan okmány-ellenőrzési folyamat lesz, mint ami a nem schengeni határátkelőknél zajlik, ugyanolyan eszközökkel, ugyanazok által üzemeltetve. Egy szkenner beolvassa az adataidat, és a rendszer túlvégén egy számítógép jelez, ha valami nincs rendben.

Akkor visszatérve az eredeti kérdésre, mert a terrorveszéllyel tényleg nem lehet előre kalkulálni, Magyarországon mennyire lehet előretervezni?

Már megéltünk jó pár olyan döntést az elmúlt 24 évben, amikor csak kapkodtuk a fejünket. Például amikor az a szörnyű dráma történt a WestBalkánban, akkor erre reagálva hirtelen kitaláltak olyan szabályokat, hogy csak néztünk, mert még értelmezni sem tudtuk egy részét, nemhogy betartani. De a legutóbbi ilyen az volt, amikor kitalálták, hogy a rendezvénysátrakra is építési engedély kell, miközben ezeknek pont az a lényege, hogy ideiglenes megoldások. Szóval, négy-öt olyan eset legalább volt, amikor úgy változtak a játékszabályok, hogy senki nem egyeztetett előre, viszont nekünk teljesen ellehetetlenült a tevékenységünk, ha jogkövetően akartunk viselkedni.  Persze jellemzően utólag az derült ki, hogy a törvényalkotó nem is nekünk akart megoldhatatlan helyzetet teremteni, csak egyszerűen nem gondolt rá, hogy a döntések fesztiválkörnyezetben milyen hatással járnak. Így, amikor szembesültek a döntéseik következményeivel, akkor szerencsére módosították a szabályokat.

Fotó: Berecz Valter

Az állami turizmusról szóló kormányzati tervek lehetnek ilyenek?

Én is először a sajtóban olvastam a kiszivárgott előterjesztést. Bár abból én nem azt olvastam ki, hogy mostantól majd az állam szeretné csinálni a Szigetet, sokan farkast kiáltottak. Ismerem annyira a saját működésünk specifikumait, hogy tudjam, ez nem így működik.

Persze az sem kizárható, hogy valaki az állami bürokráciában azt gondolhatja, hogy ők ezt is jobban meg tudnák oldani, hiszen elég lenne kötelezővé tenni az egyetemistáknak a nyári fesztiválozást, és még egy szép nagy stadiont is építhetnének hozzá a Szigetre, de erre nehéz lenne piaci árakon a világ 100 országában eladni a jegyeket.

Márpedig a mi bevételeink nagyobbik része a külföldi jegyeladásokból jön. Ma a Sziget az ország első számú turisztikai attrakciója, ahová háromszor annyi turista jön, mint a Forma-1-re. Az állam 50 millió forint közpénzzel egészíti ki az 5 milliárd forintos költségvetésünket. Ezt ugye nem nehéz kiszámolni, hogy ez 1 százalék. Ehhez képest Bernie Eccleston milliárdokat kap arra hivatkozva, hogy a száguldó cirkusza turistákat hoz és megéri az országnak. Félreértés ne essék, nem tőle sajnálom, szerintem is jó lehetőség az országnak, sőt, azt sem szeretném, ha nekünk is sokat adnának, mert akkor elkényelmesednénk és nem a piacról akarnánk megélni. Az viszont egy kicsit zavar, hogy ha itthon, hazai vállalkozóként csinálunk valamit, ami sokmilliárdos hasznot hajt az országnak, és a szállodaipartól, a taxisokon át sok-sok vállalkozás profitál belőle, meg persze jó esetben mi is, akkor rögtön beindul a pfujolás, és elkezdenek azon gondolkozni, hogy hogyan lehetne még egy kicsit többet lehúzni rólunk. Persze az is ijesztő, hogy valószínűleg nem véletlenül jutottunk oda, hogy az emberek egy részének az állami turizmus-ügynökség szándékának bejelentésére rögtön az jut eszébe, hogy akkor most majd jól lenyúlja az egészet az állam.

Egyeztettek veled a kormány részéről, mielőtt ez a koncepció kikerült a sajtóhoz?  Mint a legnagyobb turisztikai rendezvény egyik tulajdonosával.

Előre nem. Hallottam róla, hogy készül egy új alapokra kerülő turizmus-koncepció, egyszer hívtak is egy egyeztetésre, de épp külföldön voltam. Amikor végül a lapokban olvastam róla, nekem is újdonság volt a tartalma, de szinte semmi érdemi konkrétum nem szerepelt benne, csak a szervezeti elképzelés, semmi a tartalmi koncepcióról. Azóta már többször is voltam ezzel kapcsolatos egyeztetéseken és számomra az kezd körvonalazódni, hogy tényleg komolyak a szándékok, de nem a központosításra, hanem a piaci szereplőknél meglévő és a nemzetközi példákon keresztül megszerezhető tudás integrálására. Úgy látom, hogy amikor bekerült a téma a hírekbe, akkor még csak a szándék volt meg rá, hogy valóban stratégiai ágazattá kéne tenni a turizmust. A puding próbája az evés, azaz majd a gyakorlati végrehajtás során derül ki, hogy tényleg komolyan gondolják-e, amit eddig hangoztattak. A magyar turizmus számai most sem rosszak, növekednek a mutatók, de ahhoz képest, amilyen lehetőségek vannak benne, elmaradnak az elvárhatótól. De, hogy értsd, mire gondolok:

az, hogy ma Budapest nemzetközileg is egyre népszerűbb, az elsősorban a romkocsmáknak köszönhető, ehhez a városnak vagy az államnak elég kevés köze volt, hacsak azt nem tekintjük érdemnek, hogy nem tiltották be őket.

Az illetékes szervek a piaci alapon létrejövő tevékenységeknek a legtöbbször csak haszonélvezői voltak, beírhatták a statisztikáikba, hogy milyen jól mennek a dolgok. Miközben lehetne az ilyen kezdeményezéseket érdemileg is segíteni. És messze nem csak pénzzel lehet valakit, vagy valamit támogatni. Jó szabályozással, nemzetközi marketinggel, kiegészítő szolgáltatásokkal, a környezet vagy az infrastruktúra fejlesztésével sok jó sztori még sikeresebbé tehető.

Fotó: Berecz Valter

Az egyeztetések során kiderült számodra, hogy mi lesz jó neked egy ilyen állami szervezetben?

Ha mondjuk, létrejönne egy egycsatornás ügyintézés, ahol a kiemelt turisztikai rendezvények ma rendkívül összetett engedélyezési procedúráját átvállalnák és csökkentenék a bürokráciát, az jó lehetne. Hozzáteszem, a fesztiváljaink szerencsére működnek új turisztikai koncepció nélkül is. Ennek az egésznek inkább a piac más szegmenseiben és az iparág összteljesítménye szempontjából, azaz nemzetgazdaságilag van értelme. Ha igaz az állítás, hogy ez egy ügynökségi logikán alapuló, de erős kormányzati felhatalmazással rendelkező szervezet lesz, ami lényegesen erősebb eszközökkel bír, mint a piaci, vagy az eddigi állami szereplők, akkor még az is megtörténhet, hogy lesz végre valaki, aki hatékonyan képviseli az ágazat érdekeit és nem lesznek újabb betarthatatlan törvények. De ehhez az kell, hogy elsősorban szabályozzon, koordináljon és szolgáltasson, ne pedig konkurenciát teremtsen az üzleti alapon is működő tevékenységeknek. Persze előfordulhat, hogy nem ez történik, de én hiszek abban, hogy lehet jobb, mint volt a rendszer. Szerintem a változás viszi előre a világot. Persze, mondhatjuk azt is, hogy inkább ne történjen semmi, úgyis elcsesszük a végén.  Szerintem azt kell elérni, hogy a változás ne csak arról szóljon már megint, hogy még tovább központosítunk, hogy a gondoskodó állam majd mentőövet dob a gyengén teljesítőknek, így azok is életben maradhatnak a segítségükkel, akikre nem lenne szükség a piacon. Mindenesetre az általam eddig megismert tervek és szándékok inkább bizakodással töltenek el.

Akkor te most tulajdonképpen lobbizol. Neked van erre képességed?

Nézd, Gerendai Károlynak, mint a legnagyobb magyar rendezvények képviselőjének, azt hiszem, van némi lobbiereje.

Ugyanennek a Gerendainak, mint magánembernek meg van olyan képessége, ami ilyenkor hasznos lehet. Én megpróbálok szinte mindenkivel szót érteni és érdemi javaslatokkal előállni, ez a lobbizásnál előny lehet, hiszen látják, hogy megoldásokra törekszem és nem csak panaszkodom. Nem azon az alapon utasítok el dolgokat, hogy ki mondja, hanem azt nézem, hogy mit mondanak. Egyébként Gerendai Károllyal, ha nem lenne mögötte az elmúlt 24 évben nyújtott teljesítmény, akkor eszébe sem jutna senkinek beszélgetni ilyen kérdésekről. De szerencsére elég nagy és megkerülhetetlen szereplői vagyunk ennek a piacnak.

Te vagy a kompromisszumképes óriás a turizmus piacán.

Én mindig úgy próbáltam működni, hogy megoldásokat keressek, és ne csak kritizáljak. Ez persze nem azt jelenti, hogy elvtelenül bármiben szabad kompromisszumokat kötni. Rólam mindig minden politikus vagy döntéshozó tudta, hogy ideológiai értelemben határozott identitásom van. Én egy szabadelvű, piacpárti valaki vagyok, ennek ellenére soha nem volt olyan, hogy emiatt én bárkivel – a politika legszélsőségesebb szereplőit kivéve – ne álltam volna szóba. Nem keresem a társaságukat, sőt, inkább kerülöm az olyan helyzeteket, amikor tudom, hogy valaki azért akar velem találkozni, mert attól, hogy megkérdezte a véleményemet valamiről, igazából csak pár tiszteletjegyet remél. De visszatérve a lobbira, nekem szerencsém van, mert a legtöbb esetben nem kellett közvetítőket igénybe vennem, akik sokszor a kapcsolataikból akarnak megélni, hanem konkrétan azzal tudtam egyeztetni, aki a döntést hozza.

Fotó: Berecz Valter

Akár a miniszterelnökkel.

Mondjuk Orbán Viktorral pont nincs semmilyen személyes kapcsolatom, de az előző kormányok alatt, ha kellett, konkrétan a miniszterelnökkel is tudtam egyeztetni.

Most semmi?

Én azt látom, hogy őt nem érdeklik azok a területek, amelyek engem igen.

Se a turizmus, se a kultúra nem különösebben izgatja, még az éttermeinkben sem volt, én meg nem járok focimeccsre.

De azokkal az emberekkel, akikre hallgat ezekben az ügyekben, van személyes kapcsolatom.

Rogán Antal?

Igen, vagy Lázár János, de bármennyire is hihetetlenül hangzik, én elég kevés politikust ismerek személyesen. Például soha nem beszéltem még Balog Zoltán miniszter úrral, pedig elvileg ő felügyeli a kultúrát. Ezt nem panaszként mondom, csak tényként, de az a gyanúm, hogy egyébként sem ugyanabban a koordináta-rendszerben gondolkodunk, amikor kultúráról beszélünk. Engem egy másik szegmens foglalkoztat.

Tudatosan kerülöd, vagy csak így sikerült?

Olyan tekintetben tudatos, hogy én nem kerestem meg őt még semmivel, de nem elvből, csak így alakult. A Cseh Tamás Program kapcsán nem vele kellett beszélgetnem, hanem L. Simon Lászlóval.

Azt mondod, nem találkoztál még Balog miniszterrel, de közben meg talán nagyobb hatásod van generációk kultúrafogyasztására, mint neki.

Nem gondolom így. Maximum a fiatalok zenei ízlésére van nagyobb befolyásom. Tudatosan egyedül abban próbálunk hatással lenni a közönségünkre, hogy a rendezvényeinken próbáljuk a kulturális igényeiket nemcsak kiszolgálni, hanem bővíteni is az ismereteiket. Illetve még egy dolog tudatos a részünkről: elfogadásra, nyitottságra és toleranciára igyekszünk nevelni a résztvevőket, azzal, hogy megmutatjuk, milyen jó dolog, hogy sokszínű a világ. De ettől, remélem senkinek nem lesz rosszabb, sőt.

Vagy Fesztivál-köztársaságként hirdetni a Szigetet akkor, amikor éppen kihúzzák a köztársaság szót az alkotmányból.

Ez valójában elsősorban nem egy ellenzéki állásfoglalás volt, mint amit sokan mögé gondoltak, hanem azt gondoltuk, hogy az aktuális helyzetben, amikor a nemzetközi sajtó is a demokrácia felszámolásáról és a köztársaság végéről elmélkedett Magyarország kapcsán, akkor, ha mi felvesszük a Fesztivál-köztársaság „államformát” az egy jó marketingfogás.

Csak marketing.

Részben, de a marketing akkor igazán jó, ha érzéseket is kivált. Ez egy olyan marketingeszköz, ami egyben annak is a megerősítése, hogy a Sziget értékrendje közelebb áll ahhoz a fölfogáshoz, amit nekünk egy köztársaság jelent. Párhuzamosan behoztuk az “island of freedom” szlogent is, mert azt gondoltuk, hogy ha valaki esetleg csak külföldről nézi a magyarországi eseményeket, akkor elbizonytalanodhat, hogy egy itt zajló fesztivál vajon mennyire van szinkronban az országban zajló folyamatokkal.

Ha nagyon egyszerűsítem, akkor szóltatok a vásárlóknak, hogy a politika szar, de mi nem vagyunk hülyék. Vagyis marketing.

Annyiban nem, hogy sokan a marketingre úgy tekintenek, mint egy eszközre a vásárlók átveréséhez, mi viszont egy valós szabadság életérzést adunk az embereknek ennek kapcsán. A nyitottságot is komolyan gondoljuk, sorolhatnám az ezt elősegítő programokat: Afrika Falu, Magic Mirror, romaprogramok, Civil Sziget, satöbbi.

És te támogatod ezeket az ügyeket a saját rendezvényeiteken kívül is?

Persze, csak soha sem azért, hogy kiírják, mondjuk a nevünket.

De az nem fontos, hogy mondjuk egy civil szervezet a támogatói között mutathassa a Szigetet vagy akár Gerendai Károlyt?

Megtörtént, hogy azzal hívtak fel: azért jelenjünk meg, mert szükségük van ránk, és akkor azt mondtuk,  egye fene. De tavaly például gyűjtést rendeztünk a menekülteknek, mert azt gondoltam, meg kell mutatni, hogy nem azt gondoljuk, amit a nemzetközi vélekedés nekünk, magyaroknak tulajdonít.

Nem mindannyian vagyunk ilyen bezárkózóak és elutasítóak az országban.

Itt is vannak, akiknek a szolidaritás fontosabb, mint az olykor mesterségesen felkorbácsolt, akár különben még jogosnak is gondolható félelmek. Nem tudom a megoldást a menekültproblémára, de amikor családok gyerekekkel áznak-fáznak a szabad ég alatt, akkor szerintem nem lehet kérdés, hogy az emberség fontosabb, mint a félelem az idegen kultúrák asszimilációs képességeitől. Persze az igazi emberségről azok tettek tanúsítványt, akik közvetlen kapcsolatban álltak a menekültekkel. Ezért is támogattuk őket a magunk eszközeivel.

Fotó: Berecz Valter

Idén mi zavar annyira, hogy ki is írja magára a Sziget?

Ugyanazok, mint eddig. Remélem nem lesz semmi új.

Azért az oktatás csak bekúszik lassan..

Ezt a problémát mondjuk a Szigeten elég nehéz érdemileg feldolgozni.

De valóban, amíg a középső gyereket még állami iskolába küldtük, a legkisebbet már mi sem.

De hozzáteszem, elsősorban azért, mert ő az egyéniségét tekintve nem felel meg az állami oktatás mostani rendszerének, nem egy alkalmazkodó típus. A nővére kifejezetten jól érzi magát egy nem kreativitás- és egyéniség-központú iskolai közegben is, könnyen alkalmazkodik, tipikus csapatjátékos. Mondjuk egy XII. kerületi állami iskoláról beszélünk, ami nem teljesen ugyanaz, mint a keleti országrészben egy kistelepülés állami iskolája.

Akkor a legkisebb most nem államiba megy. A Prezi vezetőinél is ez a helyzet, csak ők csinálnak egy iskolát a gyerekük korosztályának.

Én azt gondolom, hogy a piaci logika ezt is egész jól megoldja, vagyis az állami iskolarendszer olyan rossz, hogy egyre többen látnak fantáziát a magániskolákban. Mindig azt szoktam mondani, amikor azt kérdezik, hogy miért nem nyitok borászatot, noha gyűjtöm a borokat, vagy galériát, noha vannak festményeim, hogy azért, mert amiből már van jó, azzal miért foglalkozzak?

De minél több ilyen iskola van, annál nagyobb a lehetősége annak is bejutni, aki nem a XII. kerületben lakik.

Annyira sok magániskolát sosem fogunk tudni létrehozni, hogy ne legyen szükség állami oktatásra, ráadásul széles tömegek vannak, akik nem tudnak fizetni a jobb minőségű oktatásért. Arról nem is beszélve, hogy a magániskolákban sincsenek megfelelően képzett tanárok, és ott is alig vannak tényleg jó szakmai eredmények. Inkább azért szeretik sokan ezt a megoldást, mert a gyerekek szívesebben járnak a lazább hangulatú iskolákba. Itt nem lehet a problémát csak alternatív megoldásokkal kezelni, hanem szükség van egy intézményi és módszertani reformra az oktatás területén, ha nem akarjuk, hogy a jövő generációi még jobban versenyhátrányba kerüljenek. Bár az utóbbi időben egyre inkább csak óraszámokról és bérfejlesztésekről kezd megint szólni a vita, szerintem a rendszer alapjaival is óriási gond van. Ha jól látom, a nemzetközi példák és az itthoni tapasztalatok is azt mutatják, hogy a közoktatásban a poroszos, magolós rendszer helyett csak a kompetenciaalapú modell, és a jól képzett, motivált tanár tudna megoldást hozni a szülők és a gyerekek problémáira.

De Gerendai Károlynak vagy mondjuk Csányi Sándornak, kit mondjak még, Demján Sándornak nem dolga, hogy komolyabban tegyen ezekért a dolgokért?

De, mindenkinek dolga, hogy egy élhetőbb jövőért tegyen, csak kinek-kinek mások a lehetőségei. Én nem véletlenül alapítottam már több mint 10 éve a Szeretem Magyarországot Klubot, vagy nem véletlenül hoztuk létre a Média Uniót, és persze az sem véletlen, hogy a napokban egy konferenciát szerveztünk, ahol azt boncolgattuk, hogy az elit tagjainak mi a dolga és a felelőssége. Miért jutottunk oda, hogy bizonyos értékekért már nem álltunk ki, hanem inkább mindenki csak a saját hasznát és előremenetelét nézi.

Volt egy történelmi lehetőségünk, de 25 év után, mára teljesen elhiteltelenedett a hazai elit, és nem tud példát mutatni.

Fontos megnézni, hogy miért jutottunk ide, és utat mutatni, hogy legalább a következő generáció ne kövesse el ezeket a hibákat.

És neked most az a célod, hogy a politikától független elitnek segíts ebben?

Ezt nem csak politikai vagy függetlenség kontextusban kell vizsgálni. Először egy látleletet kell felvegyünk és tiszta vizet kell önteni a pohárba, mert még mindig önbecsapásban vagyunk. Az elit szinte minden tagja azt gondolja magáról a tükör előtt állva, hogy ő igazából a szűk kisebbségben lévő felelős elit tagja, csak a többiek nem olyanok, mint ő. Én is ezt gondolom magamról, és valószínűleg mindenki meg tudja magyarázni a bizonyítványát. Aztán ehhez érdemes hozzátenni a végeredményt, hogy hol tartunk, és belátni, ebben mindannyiunknak van felelősségünk.

Fotó: Berecz Valter

Gerendai Károly bizonyítványa hogy néz ki?

Vannak gyenge osztályzatok benne. A nyelvtudásomra például jóindulat kell, hogy 2-est adjon valaki. De többek között volt olyan is, amikor bár felismertem a veszélyt, elbagatellizáltam bizonyos problémák súlyát.

Például?

Például a fiatalok körében egyre erősebben tapasztalható a szélsőségek felé való eltolódást. Erről sokáig azt gondoltam, hogy egy ideig-óráig tartó divat csak. Azt reméltem, maguktól is átlátnak majd a szitán és ezekre a történelemkönyveikből már ismert ordas eszmékre nem lesz fogékony egy európai uniós országban felnövő nemzedék.

A Jobbik ma a második legnagyobb párt.

Persze nem hiszem, hogy bárki nekem fogja betudni, az én szememre fogja vetni az ő megerősödésüket, de ezt rosszul mértem fel.

Az, amiről idáig beszéltünk, a szélsőséges dolgok erősödése, az elit válsága, az állam mindenhatósága, megváltozhat valaha Magyarországon?

Van esély, de szerintem a környező országokat is érdemes időnként megnézni. Ha ott valami látványosan jobban megy, akkor mi valamit rosszabbul csinálunk. Ha ott is nagyjából ugyanaz van, akkor valószínűleg ezek törvényszerű folyamatok.

És ugyanaz van itt, mint a szomszédban?

Vannak elemek, amiben sajnos látványosan maradunk le. Például egyre erősebben másoktól várják az emberek a megoldást és nem maguktól. Sőt, mi konkrétan az államtól várjuk a megoldásokat, amire a politikusaink még rá is játszanak, miközben ez egy baromi veszélyes dolog.

És vissza lehet ezt csinálni?

Két esetben lehet vége ennek. Az egyik egy nagyon nagy pofon.

Egy államcsőd, egy háborús helyzet, de minimum egy világválság, vagyis valami olyan helyzet kell, ami akkora pofon, hogy hajlandóak vagyunk kilépni miatta a komfortzónánkból, és radikális lépéseket kényszerülünk tenni.

Remélem, azért ilyen nem lesz. A másik lehetőség, ha szépen lassan megszületnek olyan alaptézisek, amiben lesz egyfajta kiegyezés, aminek mentén elindulhat az építkezés.

Szóval nem most, ez még évek.

Inkább évtizedek, de vannak erre jó példák. Gondolj bele, hogy néhány éve, a mečiari Szlovákia milyen volt. Maximum lesajnáltuk őket, most meg lassan lehagynak minket, minden mutatóban. De ehhez sokkal több ember kell, aki nem abban a koordináta-rendszerben gondolkodik, amit most felrajzolnak neki.

Kommentek

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.