Belföld

Két nap alatt elbontható Orbán erkélye

Csütörtökön írtunk arról, hogy egy nagy erkélyt építenek a budavári karmelita kolostorhoz, amely a Miniszterelnökségnek ad majd otthont. A kolostor része a világörökséggé nyilvánított Duna-partnak, ahol még egy ablakcserét sem engedélyeznek, sőt nagy valószínűséggel az erkélyről is egyeztetni kellene az Unescóval is.

Az erkélyépítést több szempontból is kifogásolhatónak tartja a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalt korábban fél évtizedig vezető Varga Kálmán is. Egyfelől szakmailag erősen aggályos átalakítani, kibővíteni a 250 éves épületet. Másfelől szerinte bizonyosan nem lehet szabályos a beruházás, hiszen a világörökségi látképen nem lenne szabad változtatni, márpedig a kolostor Duna felőli oldalán épül az erkély – mondta a Népszabadságnak.

Zoboki Gábor, a karmelita kolostor átalakításának tervezője a Népszabadságnak azt mondta, ő tett javaslatot a Dunára néző erkély megépítésére. „A szakfelügyelő nem kapott a szívéhez az elképzelés láttán” – fogalmazott. Az erkéllyel szerette volna feloldani az épület monoton keleti homlokzatát, és abból indult ki, hogy a kolostor szomszédságában szinte minden épületen van erkély.

Ybl Miklós is megengedte magának, hogy a Sándor-palotához utólag erkélyt illesszen – jegyezte meg.

Majd elmondta: „Nem akartam egy hamar elmúló építészeti elemet. Azt gondolom, ilyen kőerkély illik egy klasszicista ház méltóságához. Úgy építjük meg, hogy ha egy későbbi kor azt gondolja, nincs szükség rá, két nap alatt elbontható.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik