Belföld

Partvonalon kívülre tett jobbikos: „hazamegyek, almát szedek”

Vona Gábor úgy döntött, megtisztítja a pártot, kirakja az elnökségből Novák Elődöt, Apáti Istvánt és Szávay Istvánt. A pártelnök szerint a döntő szempont az, hogy 2018-ban választást szeretnénk nyerni. „Vagy mi váltjuk le a Fideszt, vagy senki”, mondta korábban.

A Kossuth rádió 180 perc című műsorában péntek reggel Apáti István úgy fogalmazott, az elnök nem tesz mást, mint a saját komfortérzetének megfelelően szabná át a pártvezetést.

A Jobbik alapszabálya szerint erre megvan a lehetősége, a jog Vona oldalán áll, az elnöknek létezik egyetértési joga az országos elnökség tagjaival kapcsolatban, de ezt a nem nyilvános választási szabályzat tartalmazza. Apáti szerint ez a passzus akkor került bele az alapszabályba, amikor ő még nem volt alelnök, de Novák Előd például már igen. De ő meg úgy érzi, hátba szúrták.

Apáti állítja, Vona döntésének nem volt előjele, nem hívta félre őket, hogy „figyelj Előd, figyelj Pista.”

Üzent is elnökének, mondván:

Más területen is keménykedhetne, mondjuk a pártunk ellenségével szemben.

Az alelnök hiányolja a radikalizmust, szembemegy Vona akaratával, megméretteti magát, elindul a tisztújításon. „Legalább megmutatkozik a tagság akarata. Kiderül, ki a legény a gáton.”

Szerinte túlsúlyba kerültek a mérsékelt hangok a pártban, ő magát pedig tényleg radikálisnak gondolja, de úgy gondolja, ésszel élt, a meglévő támogatókat megtartotta, újakat is megpróbált hozni.

Mégis méltatlan, megalázott helyzetbe kerültem.

Állítja, még Szabó Gábor pártigazgató, Vona bizalma is csak néhány nappal korábban tudta meg, mit tervez Vona, mint a partvonalon kívülre tett alelnökök, ami Apáti szerint furcsa.

Ha nem jönnének be a számításai, akkor eltolja a biciklit.

„Hazamegyek, almát szedek. Én gumicsizmában is olyan ember vagyok, mint öltönyben, a parlamentben.”

Kép: MTI, Czeglédi Zsolt

Ajánlott videó

Olvasói sztorik