Amikor az Erzsébet-programról, ingyenes tankönyvről, étkeztetésről, stb. és az egyre nagyobb támogatotti körről szóló híreket hallom, mindig ambivalens érzések fognak el. Örülök annak, hogy akik rászorulnak, azok közül egyre többen kaphatnak támogatást az államtól. Ki mondaná, hogy ez nem jó dolog, szépen be is lehet csomagolni megfelelő kommunikációval. De a pozitív közlemények mögött érzem annak vaskos elhallgatását is, miért is kell évről évre több embert támogatni. Nincs ennek olyan színezete, mintha mégsem telesítenénk egyre jobban?
A hivatalos szegénységi statisztika szerint javult a helyzet, és még jobb lehet, mivel másképp fognak számolni: a szegények majdnem fele eltűnhet papíron. De ha innen nézem, szintén fura, hogy az állam évről évre igyekszik tenni róla, hogy még nagyobb számokkal demonstrálhassa gondoskodását. Más mutatókból azonban nem az látszik, hogy egyre kevesebben lennének a rászorulók. Fura módon ezek a kormánybosszantó adatok inkább alátámasztják annak szükségét, hogy több állami segítség kell. Vagy kellene.
Még több rászoruló üdülhet
Az Erzsébet-programban az elmúlt öt évben összesen 600 ezer ember vehetett részt. Az idén viszont turbófokozatra kapcsoltak: csak ebben az évben negyedmillió lehet a támogatottak száma.
A tavaszi pályázaton összesen 92 ezer ember számára nyílt meg a pihenési lehetőség (53 ezer családos, 4 ezer fogyatékkal élő és 35 ezer nyugdíjas, akik fele fürdőjegyre lett jogosult, másik felük üdülésre). Szerettem volna megtudni, hányan jelentkeztek összesen, illetve hogy mennyi jelentkező pályázatát utasították el. De ezt másodszori érdeklődésemre sem árulták el.
Pedig érdekelt volna, mennyien lehettek, akik még rászorultnak érezték magukat annyira, hogy állami támogatással menjenek üdülni. Ehhez egyébként az kell, hogy egyáltalán tudjanak a lehetőségről, hogy legyen internetük (vagy legalább egy kormányablakba eljussanak), ki tudják fizetni a pár ezer forintos önrészt, és megfeleljenek a rászorultsági feltételeknek.
Szegények? Vagy nem?
Az Erzsébet-programról azt mondták, a rászorultakat segíti. A törvény azt írja, célja, hogy a meglévő keretek között jelentősen csökkentse a szociálisan rászorulók számát. Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár pedig a következő szívhez szóló szavakkal méltatta a programot:
… a szociális nehézségekkel küzdő családok felé forduló Erzsébet-program egyfajta szimbóluma Magyarország megújulásának, amely a szolidaritásról és a kormányzati szerep-, illetve felelősségvállalásról is szól.
Apropó rászorultság. Az Erzsébet-programra aspiráló idősek nyugdíja például nem haladhatja meg a 147 ezer forintot, ami jóval több, mint amennyi a legfrissebb Policy Agenda által készített létminimum-statisztikában szerepel (egyedülállónál 79 ezer forint, kétfős háztartásnál 68 ezer forint/fő a nyugdíjas létminimum). Nagycsaládoknál pedig nem lehet több a minimálbérnél (111 ezer forint) az egy főre jutó rendszeres havi jövedelem. Miközben a 2 felnőtt+3 gyerekes háztartásnál az egy főre jutó létminimum 58 ezer forint. Vagyis a kormány szociális üdültetési programja sokkal nagyobb kört tekint rászorulónak, támogatandónak, mint a létminimum alatt élők. Nyilván nem véletlenül.
És ha ehhez azt is hozzávesszük, hogy a KSH azért hagyott fel a létminimum-statisztika készítésével, mert hogy az nem a szegénységet mutatja (hanem a szerény megélhetés szintjét), akkor meg mintha az derülne ki, hogy nem csak a szegényeket támogatja a kormány. De azt, hogy a létminimumnál jóval magasabban húzták meg a támogatásra szorulók jövedelemhatárát értelmezhetjük úgy is, hogy a kormány szerint jóval több a szegény, mint a statisztikák szerint. A jelenség máshol is visszaköszön, nem csak az Erzsébet-programnál.
Pazarlás vagy szükség?
A másik jól kommunikálható intézkedés az ingyentankönyv, aminek nyilván örülnek a kisgyerekesek. Korábban csak a nagycsaládosoknak járt, de aztán fokozatosan kiterjesztették a többi általános iskolásra is. 2014-ben már több mint 720 ezer kisdiák kapott ingyentankönyvet, 2017-re pedig minden általános iskolásnak járni fog.
Igaz, a tanárok szerint nem feltétlenül jók a könyvek, és ezért nem is biztos, hogy használják őket. (Van, hogy másikat kell venni helyette.) De mivel mindenkinek jár, nem maradnak ki olyan feltételezett rászorulók sem, mint az egy-kétgyermekes egyedülálló szülők. Viszont mivel mindenkinek jár, így nemcsak a rászorulók kapnak kormányajándékot, hanem mindenki, az is, akinek semmi szüksége rá. Ha mindezt nézzük, van némi pazarlás. És persze úgy is lefordítható a dolog, hogy minden gyerekes családot rászorulónak tekintenek. (De ez talán túlzás.)
Fotó: MTI
„A szegények”
Aztán ott van az ingyenes étkezés is. Az idén már 320 ezer bölcsődés és óvodás kap ételt térítés nélkül, köztük a nagycsaládosok és azok az egy- és kétgyermekesek is, akiknél az egy főre eső nettó jövedelem nem haladja meg a nettó minimálbér 130 százalékát. A 2014-es nettó minimálbérrel – 66 483 forinttal – számolva ez azt jelenti, hogy azok a gyerekek étkezhetnek ingyen, akiknél az egy főre eső összeg 86 428 forint alatt van. Ez érvényes például egy kereső felnőttből és egy gyermekből álló családra, ha a felnőtt nettó jövedelme 172 856 forint alatt van, míg egy két kereső felnőttből és két gyermekből álló családban a nettó összjövedelemnek 345 712 forint alatt kell lennie a támogatáshoz – ismertetett példákat korábban Balog Zoltán. Azt is mondta, hogy az érintettek csoportja egy széles kategória, amely a szegénységgel fenyegetettek 100 százalékát lefedi. Vagyis megint egy újabb szám, ami a kormány szerint kifejezi, kik is „a szegények”.
Ha ezt átszámoljuk 2015-re (nettó minimálbér: 68 775 forint, ennek 130 százaléka: 89 408 forint), akkor 178 815, illetve 357 630 forintot kapunk „szegénységi küszöbnek” az említett családtípusokra.
A friss létminimum-adatokkal (ami szintén 2015-re vonatkozik) összevetve megint csak az derül ki, hogy a kormány szerint jóval nagyobb a szegények köre, mint a statisztika szerint. Ugyanis az 1 felnőtt + 1 gyerekes háztartásban csak 145 226 forint a létminimum, a 2 kereső+2 felnőtt családban pedig mindössze 255 246 forint.
És még egyszer: a KSH átszabja a létminimum számítását, mert az szerintük nem a szegénységet mutatja, hanem a szerény megélhetés lehetőségét. Amiben egyébként igazuk van, a létminimum nem szegénységi küszöb, hanem olyan jövedelem, amely az alapvető szükségleteken túli igények kielégítését is lehetővé teszi. Alatta viszont már bajban lehetnek az emberek, ahogy Ferge Zsuzsa szociológus fogalmazott.
Jóval több a rászoruló, a szegény
Tehát, ha a szociális programokhoz kapcsolt kommunikációs körítést vesszük alapul, akkor abból az derül ki, hogy a kormány szerint deklaráltan jóval nagyobb a rászorulók köre, jóval több a szegény, mint amit a statisztikák mutatnak. Miközben (ha nem arról van szó, hogy kiket is támogatnak) nem szeretik, ha a szegénységi statisztikákban negatív összefüggésben szerepelünk. Ami persze érthető, hiszen hogyan lehetne eladni azt, hogy jobban teljesít az ország, ha közben nő a szegények száma?
És mit mutatnak a statisztikák?
A KSH 2014 után 2015-ben is azt hozta ki, hogy csökkent a szegények száma. Idénre pedig mint írtuk, akár meg is feleződhet, azaz az eddigi 3,6-3,8 millióról legalább 1,2 millióval, de akár 2 millió fősre is leolvadhat a létszám, pusztán az új számítás miatt, amely – a hivatal szerint – jobban tükrözi, valójában hány ember szegény.
A Policy Agenda friss létminimum-számítása szerint tavaly a magyar lakosság 41,5 százaléka élt az átlagos létminimum (88 016 forint) alatt, ami eléggé sokkoló.
Tökutolsó lett Magyarország nemrég abban a rangsorban, amit az alapján állítottak össze, hogy Európa országai közül hol mekkora azoknak az aránya, akik nem tudnának megküzdeni egy váratlan kiadással. Az európai szegénységi statisztika szerint pedig Magyarország nagyon rosszul szerepel az országok rangsorában, csak a görögöknél, a románoknál és a bolgároknál van több szegény, mint nálunk.
Az Unicef legutóbbi (2013-ról készített, de nemrég megjelent) statisztikája szerint pedig a gyermekszegénységi ráta Magyarországon 15 százalék volt, a gyermekes háztartások több, mint fele depriváltnak minősült (akiknek 9-ből 3 alapvető körülmény előteremtése gondot okoz). 2008 és 2013 között a relatív jövedelmi egyenlőtlenség 5.7 százalékponttal nőtt, mivel a legszegényebb 10 százalékhoz tartozók jövedelme gyorsabban csökkent, mint a középső százalékértékhez tartozóké.
Ja, és még valami: az Európai Bizottság Magyarországról szóló 2016. évi országjelentésében előrelépést észlelt a munkanélküliség visszaszorításában, viszont problémákat látott a szegénységgel és a közmunkaprogrammal összefüggésben.
