Belföld

Nyolc tonna káposztát és 450 kiló krumplit semmisített meg a NÉBIH

A káposztánál az ismeretlen eredet okozott problémát, míg a lengyel származású burgonyatételben a gyűrűsrothadás betegséget mutattak ki.

Két zöldségtételt is megsemmisíttettek Heves megyében az élelmiszerlánc-biztonsági ellenőrök az elmúlt hetekben. Egy, az M3-as autópályán megállított teherautóban tíz tonna káposztát találtak, ebből nyolc tonna terméknek sem a jelölése, sem a kísérő dokumentumai nem voltak rendben. A nem megfelelően jelölt termék ismeretlen eredetű élelmiszernek minősül, ezért komoly élelmiszerbiztonsági kockázatot jelent a NÉBIH szerint. A tételeket egy komposztáló üzemben megsemmisítették.

Mint írják, az előírásokat kijátszó zöldség-, gyümölcskereskedők termékei növény-egészségügyi kockázatot is rejtenek. Ilyenek például a megfelelő vizsgálatok és CMS-igazolás nélkül érkező lengyel burgonya szállítmányok, amelyeknél fenn áll annak a veszélye, hogy úgynevezett  baktériumos gyűrűs rothadást okozó karantén károsítóval fertőzöttek. Ez történt egy egri forgalmazó esetében, aki nem tudta igazolni a 450 kilogramm, lengyel származású burgonyája gyűrűs rothadástól való mentességét és a NÉBIH laboratóriuma ki is mutatta a baktériumot. A terményt elégették.

A hivatal az elmúlt években csaknem másfél tucat, lengyel származású burgonya tételnél mutatták ki a gyűrűsrothadás fertőzést, és ezek tételek egyike sem rendelkezett a szükséges  CMS-igazolással. Emiatt a NÉBIH kezdeményezte a Földművelésügyi Minisztériumnál, hogy a jövőben CMS-igazolás nélkül hazánkba érkező étkezési burgonya tételeket laboratóriumi vizsgálat elvégzése nélkül lehessen megsemmisíteni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik