Belföld

Megölte családja jótevőjét borsodi fiatal – Nyolc évet kapott érte

24.hu
24.hu

2016. 04. 21. 16:07

Félreértette a helyzetet, amelyben az áldozatot és élettársát találta. Az ítélet nem jogerős, a vádlott enyhébb büntetésért fellebbezett ügyvédjével.

Ítéletet hirdetett első fokon a bíróság annak a fiatalnak az ügyében, aki 2015 júliusában Martonyi községben megölte családja jótevőjét. A Miskolci Törvényszék a vádlottat nyolc év börtönbüntetéssel sújtotta csütörtökön. Halált okozó testi sértésben találták bűnösnek.

Az ügy tárgyalása március elején kezdődött. A vádirat szerint a 24 éves fiatal  tavaly januárban szabadult korábbi börtönbüntetéséből, majd hazaköltözött élettársához. Párja terhes volt egy másik férfitól, emiatt állandóan féltékenykedett, rendszeresek voltak a viták.  2015. júliusában, egyik délután a vádlott részegen ment haza, de nem talált otthon senkit. Keresni kezdte élettársát és kislányát, így jutott el a szomszédos utcába, ahol az áldozat a munkatársaival lakott. A fiatal tudta, hogy a középkorú férfi pénzt szokott kölcsönadni a barátnőjének.

Amikor bement a házba, azt látta, hogy az élettársa az ágyon ül az áldozat mellett, akin csak egy rövid nadrág volt, a kislánya pedig párja ölében. Amint meglátta őket így, ideges lett, berontott a szobába és minden előzmény nélkül állon vágta a lakót, majd miután a férfi hátrálni kezdett, még egyszer arcon ütötte. A férfi földre rogyott. A fiatal ezután elindult kifelé, eközben rátámadt a ház egy másik lakójára is. Az áldozathoz mentőt hívtak, de már nem tudták megmenteni az életét.

A kismama valójában csak azért ment át ismerőséhez, hogy megkérje, vigye el bevásárolni Miskolcra. A férfi már ivott, de elintézte, hogy kollégája segítsen. Épp ezt szervezték, amikor a dühös fiatal egy szó nélkül nekiesett.

Az ítélet nem jogerős, a vádlott és védője a kiszabott büntetés enyhítéséért fellebbezést jelentett be, az ügyész az ítéletet tudomásul vette. Az ügy a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik.
vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Charleroi, 2017. szeptember 19.
A Ryanair ír légitársaság repülőgépei a belgiumi Charleroi repülőtéren 2017. szeptember 19-én. A cég több mint 2000 járatát törölte, ebből 143 Belgiumból induló járatot pilótahiány, a légiforgalmi irányítás kapacitásának szűkössége, a sztrájkok, a kedvezőtlen időjárás, valamint a személyzet szabadságának kötelező kiadása miatt. (MTI/EPA/Stephanie Lecocq)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.