Belföld

Karddal kényszerítettek egy borsodi anyát, hogy mondjon le lakásáról – Videóval

Az asszony meg akarta védeni a gyerekeit, ezért aláírta a szerződést.

Zsarolás és magánlaksértés bűntette miatt indult eljárás egy 33 és egy 35 éves férfi, egy 34 éves nő és egy 22 éves fiú ellen Borsodban. A gyanú szerint a farkaslyuki társaság még február elején megfenyegettek  egy helyi nőt, hogy írja alá lakása adásvételi szerződését. Az egyik támadónál kard volt, közben rángatta a tulajdonos haját, társai pedig fenyegették, hogy engedelmeskedjen. Az asszony védeni próbálta gyermekeit, ezért aláírta a papírt. A távozó csapat “búcsúzóul” a földre dobott pár ezer forintot, majd elviharzott.

A fenyegetőzőket azonosították és április közepén el is kapták őket. Ketten kerültek előzetes letartóztatásba, a két férfi – derült ki a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtöki tájékoztatásából.

Olvasói sztorik