Belföld

Horogkeresztet festettek a Debreceni Nagytemplomra

Ismeretlen tettes vagy tettesek fordított keresztet, valamint horogkeresztet festettek a Debreceni Nagytemplomra – tájékoztatta a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-t. Dobó Dénes elmondta: csütörtök délben a Nagytemplom egyik lelkésze tett bejelentést az esetről. A rendőrök azonnal a helyszínre mentek és megkezdték az adatgyűjtést az ismeretlen tettes vagy tettesek azonosítása és felkutatása érdekében.

A Debreceni Rendőrkapitányság rongálás bűntett elkövetés gyanúja miatt indított nyomozást. A nyomozók megkezdték a közelben lévő térfigyelő kamerák felvételeinek elemzését – tette hozzá a szóvivő.

Debrecen büszke a békére

Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, elítéli és felháborítónak tartja, hogy vandálok horogkeresztet festettek a város ikonikus épületére. Debrecen büszke arra, hogy a vallási felekezetek egyetértésben végzik tevékenységüket, egymást tisztelve szervezik híveik hitéletét – fogalmazott.

Nem tűrjük, hogy alattomos vagy rossz szándékú emberek ezt a békés viszonyt rombolják, és nem tűrjük, hogy bárki a fasizmus jelképeivel megmérgezze Debrecen városának békés légkörét

– írta közleményében a polgármester.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik