Budapest, 2016. február 13.
Palkovics László oktatási államtitkár sajtótájékoztatót tart az Emberi Erõforrások Minisztériumában Reagálás a Pedagógusok Szakszervezete által szervezett tüntetésre címmel 2016. február 13-án.
MTI Fotó: Mohai Balázs
Belföld

Felemás módon “klikkesedik” a Klik

Farkas György
Farkas György

újságíró, hírfőnök. 2016. 04. 21. 12:39

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ felbomlik, de az állami fenntartás marad.

Palkovics László államtitkár az ATV Start című műsorában azt mondta, a kormánynak arra tettek javaslatot, hogy a jelenlegi Klik helyett 57 köznevelési központot hozzanak létre. A változtatással azt az eredeti felvetést szerették volna megvalósítani, hogy az iskolák ne legyenek túl távol attól a helytől, ahol a döntések születnek – tette hozzá.

Az oktatási államtitkár úgy fogalmazott, olyan intézményfenntartó szervezetet szeretnének létrehozni, amely lényegesen kisebb, mint a mostani és közel van az iskolákhoz. A javaslat szerint összesen 57 köznevelési központ működne, nem hatóságként, hanem egy költségvetési szervként, amelynek vezetői önállóan döntenek.

A szervezeti felépítést Palkovics a szakképzési központok rendszeréhez hasonlította, amelyből összesen 44 van az országban. Az államtitkár mindemellett egyértelművé tette: változatlanul megmarad az állami fenntartás.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.